Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A portál közleménye szerint a forgalomba helyezett új autók között a dízelüzeműek aránya 2013-ban még 46 százalék volt, 2017-ben 32 százalékra csökkent.

A közlemény idézi Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy míg korábban az idősebb dízelautók jóval magasabb javítási költségeire vonatkozó fogyasztói tapasztalatok rontották az autóvásárlók bizalmát, másfél éve már a dízelbotrány és a nyugat-európai nagyvárosok tervezett behajtási tilalmai jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar autósok is egyre inkább kerülik a dízelautókat.

Korábban a hazai vásárlók a kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást tartották az autófenntartás legfontosabb paraméterének, mostanra az autóvásárlók körében is tudatosultak a kockázatok. Így a magasabb szervizköltségek mellett a kilométeróra-tekerés, azaz a visszaállítás is gyakoribb lehet ebben a körben, ami abból adódik, hogy a dízelautók futásteljesítménye átlagosan magasabb, mint a benzineseké. Bár bizonyára lesznek olyan árérzékeny vásárlók, akik kedvező lehetőséget látnak majd a használt autók árának csökkenésében, jelentős változást ez a jelenleg zajló folyamatokhoz képest nem okoz majd - olvasható a közleményben. (Nagy lehet a baj - korlátoznák a használtautó-behozatalt.)

A Jóautók.hu statisztikái szerint az elmúlt félév során indított kereséseknek csupán 21 százaléka irányult dízel személyautókra, a benzines keresések aránya ennek a háromszorosa volt. Míg a korábbi években a dízelhajtás népszerűségének hanyatlása egyértelműen a benzines személykocsik keresletét növelte, napjainkban az internetes keresések 11 százaléka már a hibrid, további 6 százalékuk az elektromos autókra vonatkozott - olvasható a portál közleményében.