Több ponton módosítanák a közoktatási törvényt a kormány honlapjára feltett tervezet szerint. Többek között bekerült egy rész arról, ki számít "lemorzsolódással veszélyeztetett" tanulónak, de az is kiderült, mikért kell ezentúl fizetni a diákoknak, így nem lenne ingyenes a szakkör, de még az énekkar sem - értesült az Eduline.

Több oktatási szolgáltatás ingyenességét eltörölnék: fizetni kellene ezentúl a tanulmányi és szakmai versenyekért, a szakkörökért, a diáknapokért, az énekkari foglalkozásért, más művészeti tevékenységért, az iskolai sportkörökért, a házibajnokságért, az iskolák közötti versenyekért és a bajnokságokért is.

A jövőben nem lenne térítésmentes az első szakképesítésre való felkészülés, ennek keretében a gyakorlati képzéshez biztosított munkaruha, egyéni védőfelszerelés és tisztálkodási eszköz, a szintvizsga, a különbözeti vizsga, a javítóvizsga, a szakmai alkalmassági vizsga, a pályaalkalmassági vizsgálat, valamint az első szakmai vizsga a tanulói jogviszony ideje alatt.

Eltörölnék az ingyenességet a gyógypedagógiai tanácsadásban, a korai fejlesztésért és gondozásért, a fejlesztő nevelésért, a fejlesztő felkészítésért és a fejlesztő iskolai oktatásért is fizetni kellene.

Ugyanakkor bekerülne a törvénybe az ingyenes étkezés, valamint az is, hogy a második szakképesítés és azoknak a vizsgái is ingyenesek - írja  a hvg.hu.

EMMI: félreértés a törvénymódosítás

A félreértésekkel és rosszindulatú feltételezésekkel ellentétben sem az Emberi Erőforrások Minisztériumának, sem a kormánynak nincs olyan terve, amely a köznevelésben jelenleg térítésmentesen igénybe vehető ellátások körét szűkítené - olvasható az EMMI közleményében.. Továbbra sem kell fizetni a szakmai versenyekért, a szakkörökért, a diáknapokért, az énekkari foglalkozásért, más művészeti tevékenységért, az iskolai sportkörökért, a házibajnokságokért.
A törvénymódosítások ugyanis nemhogy csökkentették volna, épp bővítették a köznevelés és szakképzés rendszerében az ingyenesen, illetve térítésmentesen nyújtott nevelés-oktatás körét. Már nem csak az első, hanem a második szakképesítés is külön térítési vagy tandíj fizetése nélkül megszerezhető az állami köznevelési közfeladat-ellátás körében, tehát az állami fenntartású, illetve az állami feladatellátásban közreműködő egyházi és magánintézményekben.
Tekintettel arra, hogy jól látható módon a szakképzés ingyenességére vonatkozó szabályok törvényi szinten, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvényben jelennek meg, ezért - mindössze jogtechnikai okokból - törölni kellett az ezzel párhuzamos rendelkezéseket egy alacsonyabb szintű jogszabályból, a 229/2012. (VIII. 31.) kormányrendeletből. A cikkben idézett szolgáltatások ingyenességét immáron nem Kormányrendelet rendelet, hanem a szakképzési törvény tartalmazza, tehát látható, hogy csak jogtechnikai és nem tartalmi módosítás történt.

QP | Quality Placement