Úgy látszik a magyar kormány hadjárata nem törte meg Vera Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét, akit amiatt vegzálnak már napok óta magyar kormányzati tisztségviselők, mert beteg demokráciának nevezte Orbán Viktor rendszerét.

Mint emlékezetes, a kijelentés után, de még az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének bemutatása előtt - amelyet szintén a cseh bizottsági alelnök tett meg - Orbán Viktor miniszterelnök levelet írt Ursula von der Leyennek, a testület elnökének Jourová lemondatását követelve.

A Euronews interjút készített a cseh biztossal, az uniós értékekért és átláthatóságért felelős alelnökkel, aki elmondta: nem bánta meg, hogy a múlt héten beteg demokráciának nevezte Orbán Viktor rendszerét.

Talán több százszor is elmondtam már, hogy súlyos aggályaink vannak a magyarországi állapotokat illetően

- fogalmazott Jourová, aki megjegyezte: talán félre is értették a szavait, mert a fő üzenete abban az interjúban az volt, hogy a polgároké, a magyar embereké kell, hogy legyen az utolsó szó. Mint mondta, tiszteletben tartja a magyarokat és a választásukat és azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök megnyerte a választásokat. Ugyanakkor hangsúlyozta: csak annyit mondott, hogy az összes tagállamban, így Magyarországon is meg kell vizsgálni azt, hogy meglegyenek a szabad és tisztességes választás feltételei.

Ehhez pedig több feltételnek kellene teljesülni, például egyenlő feltételekre és átláthatóságra van szükség a kampányban, a kampány finanszírozásában, szólásszabadságra és jól működő médiára van szükség, és jól kell működnie az igazságügyi felügyeletnek is, hiszen előfordulhat bármelyik országban az, hogy megkérdőjelezik a választási eredményt. "Ha ezek a feltételek megvannak, szabad és tisztességes választásról beszélünk" - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a jövőben hogyan dolgozik majd együtt a magyar kormánnyal, ha megszakítja a vele a kapcsolatot azt válaszolta:

Készen állok a párbeszédre az összes tagállammal és más partnerekkel is.

Az uniós bizottsági alelnök elmondta: nem az uniós pénzek megvonása az egyetlen módszer az uniós értékek védelmének betartatására, ugyanakkor úgy véli, ez nagyon súlyos figyelmeztetés lehet azon tagállamok számára, amelyek folytatják a jogállamiság megsértését. Jourová arra hívta fel a figyelmet, hogy a pénzek feltételekhez kötése azt jelenti, hogy a nettó befizető tagállamok polgárai több biztosítékokat akarnak.

Az uniós biztos ezzel kapcsolatban azt is  megjegyete:

egyszerűen be kell vallanunk magunknak, hogy naivak voltunk. ... Azt hittük, az alapvető jogokat mindig mindenhol tiszteletben tartják majd, hogy a kisebbségeket mindenhol védeni fogják. Világos, hogy növelni kell a nyomást ezeken a tagállamokon azért, hogy tudatában legyenek a klub szabályainak.

A költségvetési feltételrendszerrel kapcsolatban pedig megjegyezte: a tárgyalások folynak és nem szeretné feladni ezt a célt, ahogy megkérdőjelezni sem szeretné ennek a javaslatnak a fontosságát.