A meteorológiai szolgálat csütörtök kora délután kiadott veszélyjelzése szerint Győr-Moson-Sopron és Vas megye járásaira adtak ki másodfokú riasztást - írja az MTI.

Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében elsőfokú riasztások várhatók.

Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyében a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Északnyugat felől hidegfront érkezik zivatarokkal, amelyek az Alpokalján, az Észak-Dunántúlon rendszerbe szerveződhetnek. Heves zivatarok is várhatók helyenként 80-90 kilométer/óra feletti szélrohammal, nagy méretű jéggel, felhőszakadással - írja az OMSZ.

A zivatarrendszer este fokozatosan keleti, délkeleti irányba fejlődik, de intenzitása csökkenő tendenciát mutathat. Az esti, késő esti órákban a Dél-Dunántúlra, a főváros térségére, a középső országrészre, az Északi-középhegység fölé átterjedő zivatarokat továbbra is kísérheti intenzív csapadék, viharos szél, jégeső.

Éjszaka, hajnalban kisebb számban, főként a keleti, északkeleti országrészben előfordulnak még zivatarok. Pénteken délután az Északi-középhegységben, az Alföldön alakulhatnak ki helyenként zivatarok, amelyekhez általában átmeneti szélerősödés társulhat.

Figyelmeztet a katasztrófavédelem is

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) is felhívta a figyelmet, hogy mindenki figyelje a meteorológiai szolgálat riasztásait, aki teheti, ne parkoljon a viharos szélben fák alá. Ha leszakadt vezetéket vagy bajba jutott embert látnak, jelezzék azt a 112-es segélyhívón.