Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Nem láttam. Nem vettem észre. Lehet, hogy megütöttem, összeütköztem vele. Folyik a tisztázás, lehet, hogy az eredmény az lesz, hogy az én hibám" - ezt írta a hajókatasztrófa másnapján az egyik rokonának Jurij C.

A nyomozás adatai alapján a törölt üzeneteket Jurij C. a rokonának és másodkapitányának címezte, utóbbit a baleset körülményeiről faggatta. A fenti üzenetet is, amiből kiderül, hogy másnap sem volt teljesen tisztában a balesettel kapcsolatban és nem látta a kis turistahajót, rokonának írta - olvasható a portálon.

A Hableány elhunyt magyar kapitányának családját képviselő ügyvéd, Gulyás Krisztián szerint az, hogy Jurij C. ezeket leírta egy családtagjának, teljesen emberi reakció. Ha valaki elkövet egy hatalmas hibát. Ilyenkor az első reakciója, ha egyből a szeretteinek ír, esetleg védi magát, vagy elkezd kérdezősködni az ügy menetét illetően - tette hozzá.

Azt már röviddel a baleset után is lehetett tudni, hogy a kapitány adatokat törölt telefonjáról. Több ezer üzenetről és képről lehet szó, amelyek közül párat sikerült visszaállítani.