A kakaó ára a rekordinfláció ellenére mérsékeltebben emelkedett a legtöbb élelmiszerhez képest: az Európai Unióban 2022. decemberében átlagosan 12,6 százalékkal haladta meg a kakaó és a kakaópor ára az egy évvel korábbit az Eurostat adatai szerint. A csokoládé fogyasztói ára 9,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Magyarországon – hasonlóan a legtöbb élelmiszerhez – ennél jóval nagyobb mértékben, 28,2 százalékkal nőtt a kakaó fogyasztói ára, míg a csokoládéé 27,1 százalékkal nőtt. A hazai áremelkedés a legnagyobb volt az EU-ban, de még így is elmarad például a tejtermékek 80 százalékot is elérő drágulásától.

A kakaó árát nem érinti az orosz-ukrán háború

A kávéhoz hasonlóankakaó világpiaci árát sem befolyásolja érdemben az orosz-ukrán háború és az európai energiaválság is csak részben befolyásolja.

Az árakat a tőzsdei kereskedés mozgatja, így a kiugrások, hirtelen áremelkedések vagy éppen áresések előfordulhatnak, amelyek a fogyasztókhoz is idővel megérkeznek.

Az irányadó New York-i és londoni tőzsdén jegyzett árak tonnánként 2500 dollár körül mozognak, de a 400-500 dolláros kiugrások sem ritkák. Ez attól függ, hogy a legjelentősebb termőterületekről milyen termésbecslések érkeznek a nemzetközi szervezetekhez. A növény egész évben terem, a kakaóév októbertől szeptemberig tart, az árakat is befolyásoló előrejelzés pedig negyedévente jelenik meg.

Az árat közvetlenül befolyásolja a várható termés mennyisége és minősége. A kakaó rendkívül érzékeny az időjárás változására, ezért a termőterületeken akár egy-egy szélsőségesen száraz vagy forró időszak óriási pusztítást okoz. Ennek nagyrészt az elmaradott termesztési gyakorlat és a klímaváltozás az oka.

Európa kakaó nagyhatalom

Európa jelentős szerepet tölt be a világ kakaópiacán, noha a kontinensen a növény nem termeszthető. Az EU dolgozza fel a világ kakaótermésének mintegy egyharmadát, nagyjából egymillió tonnát, amelynek fele a holland üzemekbe kerül.

A kakaómasszából a feldolgozók kakaóvajat és kakaóport állítanak elő. Hollandia részesedése a globális kakaópor exportból 35 százalékát. A kakaóvaj és a kakaópor az édességek legfontosabb alapanyagai, amelyekkel elsősorban Hollandia és Franciaország látja el az európai, így a hazai feldolgozókat.

Magyarországon átlagosan évente 18 ezer tonna kakaót használnak fel. A kakaó felhasználásával készült termékek éves fejenkénti fogyasztásáról nincsenek pontos adatok. Becslések szerint a hazai fogyasztás enyhén elmarad az európai átlagtól.

Gyenge lábakon áll a kakaó termesztése

Ma már Afrika a legnagyobb kakaótermesztő kontinens, de az Egyenlítő mentén mindenhol vannak ültetvények. A legfőbb kakaótermesztő országok:

  • Elefántcsontpart
  • Ghána
  • Indonézia
  • Nigéria
  • Ecuador
  • Brazília
  • Kolumbia
  • Peru

A kakaó ellátási láncolatában a leggyengébb láncszemet a termesztők jelentik – derül ki a Nemzetközi Kakaószövetség (Internatinal Cocoa Organization, ICCO) ágazati értékeléséből.

A világ kakaó termőterülete 4-5 millió hektár, a termés 90 százaléka ugyanakkor 2-5 hektáros átlagos birtokméreten termesztett, jellemzően kisvállalkozások, családi gazdaságok birtokában van. Az ICCO jelentésében rámutat, hogy

a termelők olyan nyomott áron tudják csak értékesíteni a kakaóbabot, hogy bevételük a szegénységi küszöb eléréséhez sem elegendő. Ez folyamatosan veszélyezteti a kakaótermesztést, mivel a fiatalabb generációk sorra felhagynak a gazdálkodással és inkább a nagyobb városokban vállalnak munkát.

A nemzetközi szervezet több programot is indított annak érdekében, hogy felzárkóztassák az átvételi árakat, ugyanakkor ezek eddig nem jártak eredménnyel.

Az rossz jövedelmi helyzet hatással van a termesztésre is: a technológia elavult, így óriási veszélynek vannak kitéve az ültetvények. Ezek közül kiemelt kockázatot jelent a klímaváltozás.

A kakaó a csapadékos, de meleg éghajlaton terem, ám az egyenlítőtől északra és délre található ültetvényeken egy-egy szezonban egyre többször fordul elő szélsőséges szárazság, vagy kiugróan magas hőmérséklet.

A kakaó jövője bizonytalan, mivel a termelők alig kapnak pénzt a kakaóbabért, az innovációra és a hozamnövelő beruházásokra belátható időn belül nincs remény
A kakaó jövője bizonytalan, mivel a termelők alig kapnak pénzt a kakaóbabért, az innovációra és a hozamnövelő beruházásokra belátható időn belül nincs remény

Noha nem a kakaótermesztés miatt irtják ki a legtöbb esőerdőt, napjainkban is az őshonos területek felé terjeszkednek az ültetvények. A kakaótermesztés élőmunkaigénye nagy, sok termőterületen gyermekeket és rabszolgaként tartott munkaerőt alkalmaznak.

Nigériára figyel a kakaópiac

A legfrissebb, novemberben kiadott előrejelzés még kedvező volt a 2022/2023-as kakaóévre, ugyanakkor a várakozások az év elején már jelentős terméskiesést vetítenek előre. Ezt részben az elefántcsontparti ültetvényeken várható pusztulás, részben pedig Nigéria gazdaságpolitikai reformja okozza.

A kedvezőtlenebb előrejelzések rövid idő alatt 6-10 százalékkal emelkedtek az árak a londoni és a New York-i tőzsdéken.

Elefántcsontpart a legnagyobb kakaótermesztő ország, az össztermés annyi, mint a következő öt kakaótermelő ország összes termése. Az afrikai országban a szélsőséges időjárás okozott decemberben és januárban pusztítást, de további veszteségeket okoznak az elszaporodott kártevők is.

Nigériában a központi jegybank új bankjegyeket hozott forgalomba. Ennek az volt a célja, hogy a 85 százalékos készpénzforgalom legalább egy részét elektronikus csatornákra terelje és a bankok ellenőrzése alá vonja, ezzel visszaszorítva a feketegazdaságot.

A végrehajtás elhibázott volt, mivel a régi bankjegyeket úgy vonták ki a forgalomból, hogy nem állt rendelkezésre elegendő az új bankjegyekbőlírja a Bloomberg. Emiatt komoly társadalmi feszültségek alakultak ki az országban, ahol a bankrendszer elmaradott, így nem volt felkészülve a többletvállalások mellett sem a teljes készpénzállomány cseréjére.

Az elhibázott készpénzcsere komolyan érinti a kakaóexportot is, ami több mint 70 százalékkal visszaesett januárban. A termelésben is nagy gondokat okoz a készpénz hiánya: mivel az ültetvények tulajdonosai nem tudják kifizetni a munkaerőt, ezért a rendszeres gyomirtás elmarad, ami érdemben fenyegeti a termést.

A készpénzért sokszor órákat kell sorba állni a bankokban, de sokszor ennek ellenére sem jutnak készpénzhez sem a magánszemélyek, sem az üzleti élet szereplői. Így a kakaó kikötőkbe szállítását, és a rakodást nincs aki elvégezze, az exportőrök is leálltak, mivel gyakorlatilag mindenki csak készpénzt hajlandó elfogadni.

Hiába nő a kereslet, ha sok a bizonytalanság

A kakaó iránti kereslet évi 2-3 százalékkal emelkedik. A kakaó piacának van tehát jövője a nemzetközi szervezet szerint. Ám ehhez elsődleges, hogy a termesztők jövedelmi helyzete javuljon, ellenkező esetben jelentősen csökken a termőterület, mivel nem lesz, aki elvégezze a munkálatokat.

A jövedelmi stabilitás mellett nélkülözhetetlen a termelési technológia fejlesztése, ám jelenleg az innováció szóba sem jöhet, pedig a hozam növelése a fejlett technológiával lehetséges a jelenlegi erdőirtások helyett.

Mindez érdemben befolyásolja a kakaó árát is a jövőben. Mindenképpen áremelkedés várható, ez akkor is bekövetkezik ha valamilyen módon sikerül a termelői árakat felemelni, de akkor is ha nem, és emiatt sokan feladják a kakaótermesztést.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!