Naponta több mint százmillió forinttal nő a kórházak adóssága, ráadásul ez az idei évben csak növekedni fog – ezt Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára mondta az Ujhelyi István EP-képviselővel folytatott online beszélgetésében, amit a weborvos.hu idéz. 

kórházi adósságokkal kapcsolatban a múlt héten Rásky László a Napi.hu-nak azt mondta: bár tavaly év végén volt egy nagyobb adósságrendezés a kórházakban, a december 31-i adatok szerint a tartozásállomány elérhette a 10 milliárd forintot is.

A szakember szerint 15 éve görgeti maga előtt a kórházi adósságok problémáját az egészségügy, ám úgy véli, a beszállítóknak pluszfinanszírozás nélkül nincs okuk optimizmusra idén sem.

Rásky László, most a „Heti Kettes Ujhelyivel” című online beszélgetésben azt mondta: azért fog idén a korábbihoz képest jobban és gyorsabban fog nőni a kórházak adóssága, mert az intézmények egy része csak most fogja megérezni az energiaárak növekedését, sokaknál ugyanis most jártak le a korábban egy évre kötött rezsiszerződések.

A főtitkár arra is rámutatott, hogy a kórházak újratermelődő adósságának jelentős része éppen az orvostechnikai eszközöket gyártó cégekkel szemben áll fenn, miután rendre ők vannak a „kifizetési sor végén”.

Míg tíz évvel ezelőtt még az egészségügyi intézmények költségvetésének alig 60-70 százalékát tette ki a bérköltség, ez jelenleg meghaladja a 80 százalékot, de tud olyan kórházról is, amely nem tudja még a bérköltségeit sem fedezni a neki juttatott állami támogatásból – sorolta a szakember.

Kiemelte: a hatályos közbeszerzési szabályok értelmében az egészségügyben is ki lehet írni úgy egy eszközbeszerzési pályázatot, hogy a legfontosabb értékelési szempont az alacsony ár legyen. Ez viszont jelentős hatással van a minőségre, sérülhet a betegellátás is.

Rásky László ezzel kapcsolatban elmondta, hogy régóta szorgalmazzák egy szakmai kamara vagy valamilyen minőségbiztosítási kritériumok betartását garantáló rendszer létrehozását az orvostechnikai eszközöket gyártó, illetve importáló-forgalmazó cégek számára, egyelőre azonban nem sikerült érdemi eredményt elérniük.