A kamatemelés nem volna megfelelő eszköz a forint gyengesége és volatilitása elleni küzdelemben - véli Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője ma kiadott kommentárjában. Egy szigorítás - a dezinfláció, a GDP csökkenése, és a szűk hitelpiaci feltételek mellett - valószínűleg több kárt okozna, mint hasznot a gazdaság és a devizapiac számára is. A szakértő úgy véli, a forint alapvetően a globális és a regionális tőkepiaci hangulat romlása és a kockázatkerülés erősödése miatt került nyomás alá, de a 300-310 forintos euróárfolyam sem veszélyeztetné a hazai bankrendszer stabilitását. A CIB arra számít, hogy az MNB jövő hétfőn 25 bázispontos kamatvágást hajt végre - az elemzői konszenzus tartásról szól. Az elemzés megjegyzi: nőtt annak kockázata, hogy a jegybank nem nyúl az alaprátához. A hétfői kamatdöntéshez kiadandó közlemény viszont döntő fontosságú lesz - véli Trippon Mariann. Az elemző a forint mozgását befolyásoló zloty kapcsán megjegyezte, hogy a lengyel jegybanktól - tisztán a legfrissebb makroadatok alapján - szintén további, ráadásul jelentős kamatcsökkentésre volna szükség. A monetáris politika döntéshozói ugyanakkor megfontolhatják, hogy szünetet tartanak, vagy csak kisebb mértékben enyhítenek a jövő héten, hiszen a zloty esése továbbra is némi veszélyt jelenthet a pénzügyi stabilitásra nézve. A CIB mindent összevetve Varsótól is 25 bázispontos vágást vár, de arra is nagy az esély, hogy marad a régiben a kamat.