A diákhitelek kamataira is kiterjesztik a kamatstopot, jelentett be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebookon, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ugyanezt posztolta.

A gazdaságfejlesztési miniszter bejegyzésben kitért arra is, hogy a diákhitelt eddig mintegy 500 ezren vették igénybe és 250 ezer diploma megszerzéséhez járult hozzá. Ha kormány nem intézkedne, akkor a szabadon felhasználható diákhitelek kamatát a duplájára - több mint 10 százalékra - kellene emelni - mondta a gazdaságfejlesztési miniszter.

Hozzátette:

2023. januárjától a diákhitel tehát továbbra is 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető.

A diákhitel 1 – vagyis a szabad felhasználású tanulmányi kölcsön – korábban 1,99 százalékos kamatú volt, ezt júliustól 4,99 százalékra emelték. A kölcsön összege havonta egyébként 15 és 150 ezer forint között mozog, vagyis a felsőoktatásban tanulók félévente maximum 750 ezer forintot kaphatnak.

A döntés a diákhitel 2-t felvett egyetemistákat, főiskolásokat nem érinti, hiszen ez a típusú hallgatói kölcsön eddig is kamatmentes volt számukra. Ez az úgynevezett „tandíjkölcsön”, amelyet csak a fizetős szakok önköltségére lehet fordítani, azt egyenesen a felsőoktatási intézményeknek utalják át - írja az Eduline.hu.