Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tavalyi országgyűlési választásokon számos kizárólag a részt vevő politikai szervezetnek járó állami támogatásra hajtó kamupárt vett részt, ám az ügyükben indult rendőrségi eljárások alig hoztak eredményt - derül ki a hvg.hu riportjából. Az összesen 256 rendőrségen landolt esetnek csak kevesebb mint felében indult nyomozás, de ezekből is csak kettő jutott el a vádemelésig.

Ráadásul nem is maguk az aláírás-hamisítók kerülnek bíróság elé - még kevésbé azok a kamupárt-szervezők, akik a választás végén eltűntek a felvett százmilliókkal.

A szisztéma működésére Gulyás Márton kamupártokól készült dokumentumfilmje világított rá. Ez egyebek mellett magyarázatot adott arra is, hogy a semmilyen politikai tevékenységet nem végző, nem kampányoló kamupártocskák hogyan tudták mindig sikeresen összegyűjteni a szükséges választói ajánlásokat.

A megfejtés a képviselői költségtérítésekről szóló 2009-es népszavazással feltűnt, férjével együtt a 2018-as parlamenti választáson indult 13 kamupárt közel felét mozgató Seres Mária környezetében keresendő, aki a törvény előírása ellenére feltehetően nem semmisítette meg annak a több mint 600 ezer választónak a személyes adatait, aki aláírta a népszavazás aláírásgyűjtő íveit.

A film következtetése szerint ezek a Seresék birtokában lévő választói adatok állhattak a 2014-ben és 2018-ban is burjánzó ajánláshamisítási ügyek mögött, az időközben eltelt tíz év pedig egyúttal arra is magyarázat lehet, miért szerepeltek halottak az ajánlóíveken.

Az Országos Rendőr-főkapitányság hvg.hu kérdésére adott válaszaiból kiderül, hogy a vádemelésig eljutott két ügyben a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség járt el, amely mindkét esetben hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat. A vádlottak azt állították, ők maguk gyűjtötték az ajánlásokat, miközben valójában nem.

Az egyik eset két büntetett előéletű vádlottjára próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, illetve közérdekű munkát szabott ki a bíróság, két büntetlen előéletűt pedig próbára bocsátott. A másik esetben ismeretlen mértékű pénzbüntetést kapott az elkövető.