A  tavalyhoz képest idén valamivel többet, átlagosan 59 ezer forintot költenének karácsonyi ajándékokra a magyarok - derül ki a Telenor országos, reprezentatív kutatásából.

Az Impetus Research által készített kutatás alapján a magyarok többsége a pandémia kezdete óta árérzékenyebb lett, 35 százalékuk pedig többet vásárol online.

Ugyanakkor tavalyhoz képest 64 százalékról 71 százalékra emelkedett azoknak az aránya, akik nagyjából ugyanannyit vagy többet fognak karácsonyi ajándékra költeni, mintha nem lenne járványhelyzet. A becsült átlagos költés idén 59 ezer forintnak felel meg, ami némi növekedést jelent a tavalyi 55 ezerhez képest.

Az ajándékozásra ebben az évben is időben felkészülünk: a kitöltők több mint fele már novemberben vagy előtte elkezdte a vásárlást, és tavalyhoz képest némileg nőtt a bizalom az üzletben történő vásárlás iránt; idén valamivel többen terveznek így is, vagy nagyobb részt ilyen módon is vásárolni.

Online beszerzésnél a többség igyekszik korábban megrendelni az ajándékot, mert fél, hogy a kiszállításban lehetnek fennakadások.

Bár sokan figyelik a karácsonyi akciókat, ajánlatokat, a klasszikusan az adventi bevásárláshoz kapcsolódó Black Friday-nek csak 20 százalék tulajdonít fontos szerepet.

A legnépszerűbb karácsonyi ajándékok közé továbbra is a ruhák, az elektronikai cikkek és a játékok tartoznak (utóbbi esetében 10-20 százalékos drágulás sem lesz meglepő - a szerk.) a tárgyi ajándékokat pedig az utalványok és az élmények vagy utazások követik. Elektronikai cikkek közül a válaszadók leggyakrabban fejhallgatót/fülhallgatót, okostelefont, telefontokot vagy kijelzővédő fóliát vásárolnak karácsonyra.

A magyarok közel fele karácsonykor tervezi bepótolni az év közben elmaradt találkozásokat, beszélgetéseket. A kérdőívet kitöltők 47 százaléka idén szűk családi körben, 44 százalék pedig szélesebb rokoni körrel tölti a karácsonyt.