Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

December első harmadában a statisztika szerint sem rohantak a boltokba a magyarok előbb megvásárolni a karácsonyi ajándékokat.

Pedig már novemberben a Black Friday is visszafogottabb volt, főleg a szállítás drágulása és bizonytalanságai miatt - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. Így felcsillanhatott a remény a hagyományos boltosok körében, hogy na, most akkor majd náluk vásárolnak többet a vásárló.

Ráadásul egy évvel korábban, decemberben a kényszerű járványkorlátozások miatt esett a boltos vásárlás a járvány előtti 2019 utolsó hónapjához képest, összesen 2 százalékkal.

Ezen belül az iparcikkes vásárlások, amihez az ajándékok köre kapcsolódik, 3 százalékkal zuhantak (mennyiségben, és úgy, hogy a statisztikában az idesorolt webáruházas vásárlások közben a másfélszeresére ugrottak). Így lenne mihez képest javítani 2021-ben.

A legutóbbi heti monitoros statisztika azonban nem mutat elmozdulást az őszi hónapokhoz képest, ami arra utal, hogy november legvégén (amikor azért számos hagyományos bolt is rácsatlakozott a Black Friday akciókra) és december első harmadában nem rohantak a vásárlók ajándékokat vásárolni.


Ajándék vásárlások a hagyományos boltokban

(webáruház, valamint gyógyszer, gyógyászati termék, nélkül)

árutípusok (teáor 3 jegy)üzlettípusok (teáor 4 jegy)nov. 13.-dec. 10. (százalék)
egyéb háztartási cikktextil, vasáru, festék, üveg, szőnyeg, fal-, padlóburkoló, villamos háztartási készülék, bútor, világítási eszköz-16,4
kulturális, szabadidős cikkkönyv, újság, papíráru, zene-, videofelvétel, sportszer, játék-9,3
egyéb, máshova nem sorolt áruruházat, lábbeli, bőráru, illatszer, dísznövény, állateledel, óra-, ékszer, foto-, optika, ajándékozási cikk, műtárgy, használt cikk-1,4
Forrás: KSH, heti monitor, online kasszaadatok (folyóár), 2019 azonos időszakához képest. 

A járvány futott felfelé és jött a kötelező maszkviselet is a boltokban, de iparcikkféleségekből sokkal kevesebbet vásároltak, mint korábban, a járvány előtt.