Ma jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában a pályázati felhívás, ami szerint a Fidesz-KDNP-kormány privatizálni akarja a magyar autópályákat. A koncessziós közbeszerzési kiírás szerint 35 éven át a gyorsforgalmi utak építését, felújítását és üzemeltetését is egy magáncég végezné - a cechet pedig a magyar adófizetők állnák. Arról beszélnek szerte az országban, hogy a koncessziós pályázat nyertese a Fidesz egyik oligarchájának, Szíjj Lászlónak az érdekeltsége lehet - írja Karácsony a Facebookon.

Karácsony Gergely és Dobrev Klára is azt ígéri, hogy ezt a közvagyont visszaveszi, ha győznek a választásokon.

QP | Quality Placement

Hétfőn jelent meg az uniós közbeszerzési közlönyben, hogy az állam 35 évre koncesszióba kívánja adni a mintegy 2000 kilométeres autópálya-hálózatot. A koncesszió magában foglalja a felújítást, az üzemeltetést, a fenntartást és a bővítést is.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ azzal magyarázta a lépést, hogy az uniós tárgyalások eredményeképpen várhatóan sem az RRF, sem az MMF keretéből Magyarország nem tud majd önállóan autópályát építeni.

A koncessziós közbeszerzési eljárás eredményeképpen a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére ezáltal gyorsabb ütemben kerülhet sor, a koncessziós modell finanszírozása az államadósság-kezelés konzervatív kormányzati kereteiben valósul meg, az államadósság érdemi növelése nélkül.

A gyorsforgalmi utak használatával összefüggő  jövőbeli állami útdíj bevétel fedezi az új koncessziós modell keretében felmerülő fejlesztési, fenntartási, üzemeltetési díjakat.

Korábban nem volt még ez olyan nagyon jó ötlet

Orbán Viktor miniszterelnök 2001-ben még azt mondta, hogy az állam elutasítja ezt a rendszert. Első kormányzása alatt az M5-ös új szakaszának építésekor mondta azt, hogy az állam építi az új utakat, miután a kormányzat további koncessziós beruházásokat nem tart elképzelhetőnek. A 2010 óta tartó második, harmadik és negyedik kormányzása alatt sem tartotta ezt jó megoldásnak.