A lap szerint az újonnan megválasztott főpolgármester bebizonyítja Európának, hogy Magyarországon létezik más is, mint Orbán Viktor radikális jobboldali politikája.

Karácsonynak annak ellenére sikerült 50 százaléknál is magasabb eredményt elérnie, hogy a kormánymédia összehangolt támadást intézett ellene, illetve folyamatosan a levegőben lógott az állami források elvonásának fenyegetése. A lap megemlíti, hogy nem csak Budapesten, más magyar városokban is politikai fordulatot hozott a választás.

QP | Quality Placement

Karácsony korábban arról beszélt, hogy együtt fog működni Rafa³ Trzaskowskival, Varsó liberális polgármesterével, illetve más közép-európai polgármesterekkel, hogy enyhítsenek a Brüsszellel való szembenálláson alapuló politikán, amely a magyar vagy akár a lengyel kormányt jellemzi.

A Guardian arról is ír, hogy Karácsony rögtön nyitott a CEU felé, amelyet a kormány elűzött Budapestről és amely Bécsben folytatja az oktatást. Bár a főpolgármester tudja, hogy a jogi környezetet nem tudja megváltoztatni, szívesen alapítana egy új tudományos műhelyt, amely az egyetem kutatásaira és innovációjára alapoz.

Bár Karácsony Gergely együtt szeretne működni a kormánnyal, ha ez nem megy, akkor fel fogják venni a kesztyűt - idézi a lap a főpolgármestert.

A Guardian arról is ír, hogy a kormánymédia azzal támadja Karácsonyt, hogy csak a külföldiek szavazatával nyert és hogy a Fidesz inkább a vidéki győzelmeket helyezi kommunikációja középpontjába. Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy nincs különbség a városokban és a kisebb településeken élők között, csak előbbiek teljesen más sajtóhoz fértek hozzá.