Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ahhoz, hogy Magyarországon, benne Budapesten újra normális legyen a közélet, legelőször is normálisan kell viselkednünk nekünk, választott vezetőknek. Mivel Budapest fejlesztése a városvezetés és a kormány együttműködését igényli, ezért azt tartottam normálisnak, hogy megválasztásom után találkozót kezdeményezek a miniszterelnökkel. Megjött a válasz, és úgy normális, ha a meghívást elfogadom, a szerdai kormányülésen részt veszek - írja Karácsony.

Ezt a meghívást a közös munka kezdetének, az első lépésnek tekintem, hiszen több száz ügyben kell együttműködnünk, hol vitázva, hol egyetértve a budapesti fejlesztésekről. Mindez még nyilván sok egyeztetést, sok munkát igényel. Az új fővárosi közgyűlés alakuló ülésén néhány ügyben már hozunk olyan döntést, amelyet képviselni fogok a kormányülésen, például a Városliget, vagy a Római-part ügyében.

Az alapállásom minden más kérdésben is világos, hiszen az úgy normális, ha foggal-körömmel ahhoz a programhoz ragaszkodunk, amelynek képviseletére felhatalmazást adtak a budapestiek. Ennek lényege, hogy a kevesek érdekei helyett mindig a többséget szolgáljuk, a jelen csillogása és a fenntartható jövő közül mindig a jövőt, a beton helyett a fákat, a presztízsszempontok helyett pedig a budapestiek jobb életminőségét választjuk - írja.