Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kedden közölt Karácsony Gergellyel, a frissen megválasztott ellenzéki főpolgármesterrel az Index, amelyben a politikus azt mondta a terveiről, hogy a Városliget esetében úgy fogják módosítani a szabályozást, hogy új épület ne kaphasson építési engedélyt. Stratégiai cél, hogy az állami építkezéseket a parkban leállítsák. Ugyanakkor Karácsony is örül az új játszótérnek, vagy az Olof Palme-ház felújításának, de például a Nemzeti Galériáról úgy vélekedett, hogy arra nincs szükség, ha pedig nincs engedély rá, nem épülhet meg.

Viszont a hvg.hu megkereste a Liget-projekt lebonyolításáért felelős Városliget Zrt.-t, amely azt közölte, minden épületnek megvan már az építési engedélye, a beruházásokat ezek birtokában hajtják végre a jogszabályoknak megfelelően.

"A tisztán állami forrásból megvalósuló kulturális és rekreációs fejlesztések tekintetében a Fővárosnak mostanra nincs joghatósága" - idézi válaszukat a portál, amely szerint felettük a Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Miniszter, vagyis Bártfai-Mager Andrea diszponál.

A Városliget Zrt. azt is elmondta, hogy a kivitelezések meghatározó hányada folyamatban van vagy lezárult.