A főpolgármester hétfő reggel aláírta a fővárosi közösségi közlekedés állami támogatásáról szóló megállapodást azt követően, hogy hétfő reggel találkozott Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel a minisztérium épületében.

Az Egészséges Budapest Program keretében 2020-2024 között 50 milliárd forintnyi támogatást ígért a budapesti kerületeknek a kormány. Ebből idén 10 milliárd forint jár a fővárosi kerületeknek. Ez a támogatás is megérkezett a főváros részére is, és azt egyből tovább is adták a szolgáltatóknak.

„Ha ebben a két ügyben mi nem balhézunk és demonstrálunk, ezek a pénzek nem jönnek meg. Úgy látszik, nekünk ezt kell csinálnunk” – mondta a főpolgármester a csatornán.

Karácsony azt is elmondta: Budapest nem vétózza meg a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését. Két indoka szerint bár a főváros a határidőn túl, de megkapta az egészségügy fejlesztésére szánt támogatást, valamint nem történt meg a vagyonátruházás a Fudan egyetemet működtető alapítványnak. A politikus szerint a kormány elengedte a "Fudan-történetet", mert a kínaiak elengedték, és úgy vannak vele, nem ér nekik ennyit.