Varga Mihály kiemelte, a kormány mindig is hitt abban, hogy azokat kell támogatni, akik lehetőséget látnak ott, ahol mások a problémákat veszik észre. „Az AgroSprint Zrt. eddigi működésével és több mint három évtizedes fejlődésével igazolja: megfelel ennek az elvnek” – tette hozzá.

„A magyar családok élelmiszerellátása nem függhet a külpiacoktól, az ország kitettségének csökkentését célozva a kormány kiemelten segíti új élelmiszeripari gyártókapacitások létrehozását” – jelentette ki a pénzügyminiszter, jelezve:

a mintegy 12 milliárd forintból megvalósult karcagi beruházás nem csupán a várost és a térséget, de a hazai ágazat egészét erősíti.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a háború és a történelmi mértékű aszály tavaly nehéz helyzetbe hozták a mezőgazdaságot, ezért a jövő évi költségvetésben jelentős forrásokat szánnak vízgazdálkodásra. A büdzséről szólva kifejtette, hogy az garantálja az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket, és a rezsicsökkentést.     

A javaslat szerint a költségvetési hiány 2024-ben 2,9 százalékra csökken, az államadósság szintje a GDP 66,7 százalékára, míg az infláció 6 százalékra mérséklődik, a gazdasági növekedés pedig visszatér a 4 százalék körüli fenntartható szintre. A cél világos: fegyelmezett, takarékos gazdálkodással megóvni az elért eredményeket

– jegyezte meg Varga Mihály

Munkaalapú gazdaság, családtámogatás és adócsökkentés

A 2010-es kormányváltás óta majdnem a nulláról indulva munkaalapúvá tették a gazdaságot, amelynek fókuszában a munkahelyteremtés, az adócsökkentések, a beruházások ösztönzése és a családok támogatása áll. Ennek köszönhetően Magyarország a koronavírus-járvány után EU-s pénzek nélkül is gyorsan talpra állt és a jelenlegi háborús időszakban is megmutatkoznak a gazdaság növekvő ellenállóképességének jelei.

A foglalkoztatottak száma tartósan 4,7 millió körüli, a munkanélküliségi ráta 4 százalékra csökkent, a 28 százalékos beruházási ráta pedig Európa egyik legjobbja, mely a befektetői bizalmat is tükrözi Magyarország iránt

– sorolta a tárcavezető.

Több mint 9 milliárd forintos beruházás

Fülöp Gábor, az AgroSprint Zrt. alapító-tulajdonosa arról beszélt, hogy a 14 hónap alatt megvalósult fejlesztéshez a Nemzeti Befektetési Ügynökség 4,8 milliárd forint támogatást, míg az OTP Bank 4,5 milliárd hitelt adott, a hiányzó összeget önerőből finanszírozták.     

A most átadott beruházás eredményeként mára összesen

 

  • 70 ezer tonna késztermék előállítására képes a vállalat,
  • az új, 9500 négyzetméteres karcagi üzem 15 féle zöldség és gyümölcs feldolgozására alkalmas, technológiája automatizált.
  • Ehhez 6000 négyzetméteren 20 ezer tonna mélyhűtő-kapacitást is létrehoztak.
  • Mindemellett több kiszolgáló létesítményt, így egy új biológiai szennyvíztisztitó üzemet is építettek.
  • A cég mára Európa legnagyobb fagyasztott csemegekukorica-előállító vállalatává nőtte ki magát, egyben megerősítette vezető pozícióját a hazai hűtőipari vállalkozások között.

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az AgroSprint Zrt. tavaly 23,21 millárd forint nettó árbevételt ért el az előző évi 16,109 milliárd forint után. A társaság adózott eredménye 2022-ben 3,242 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 2,354 milliárd forint.