Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormányhivatal 2018-ban idáig összesen 408 eljárást indított a légitársaságokkal szemben, amelyekben 202 esetben elmarasztaló döntés született. A vizsgálatok eredményeképp a hatóság összesen 32 650 euró, azaz mintegy 10,6 millió forint kompenzációt ítélt meg a pórul járt utasoknak. A legmagasabb megítélt kompenzáció 2000 euró, mintegy 650 ezer forint volt.

A bejelentések közel 80 százaléka diszkont légitársaságokkal volt kapcsolatos. A közlemény szerint néhány kivételtől eltekintve a légitársaságok az eljárások során együttműködtek a hatósággal és az ügy megnyugtató lezárására törekedtek.

A vizsgált esetek 10 százalékában nem történt jogsértés, tehát a légitársaságok a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak el - derül ki a közleményből.

A kormányhivatal közleményében felhívja a figyelmet: fontos, hogy a légi közlekedést igénybe vevő utasok tisztán lássák jogaikat és problémás esetekben hatékonyan tudjanak fellépni fogyasztói jogaikért, hiszen anyagi kártérítésben részesülhetnek, ha igazolhatóan kár éri őket.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret érintő késések esetében Budapest Főváros Kormányhivatala minden beérkező járattörléssel, visszautasított beszállással vagy késéssel kapcsolatos kérelem esetében megvizsgálta a légitársaságok eljárását, és amennyiben megállapította a kártérítés jogosságát, akkor annak megfizetésére kötelezte az érintett légitársaságot - írták.