Kásler Miklósra vár a feladat, hogy eltüntesse az adósságot. A tartozások zöme, 17,3 milliárd forint 30 napon belüli, vagyis nem rég keletkezett. Ezek lehetnek olyan csúszó kifizetések, melyek rendezése nem rengetni meg az intézmények költségvetését, illetve előfordulhat, hogy pár napos késésben vannak a határidőhöz képest, de a fedezet rendelkezésre áll - olvasható a portálon.

A 30 és 60 nap közötti tartozás 8,48 milliárdja már inkább okot ad aggodalomra, azt jelzi, hogy egyes vállalásokat nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak határidőre teljesíteni a szervek.

Végül a 60 napon túli tartozásoknál is nyilvántartanak 13,66 milliárd forintot, ami egyértelműen finanszírozási problémákról árulkodik a tárca által lefedett területeken. Ez az állomány a teljes államháztartási körben meghaladja a 93,5 százalékot: vagyis lényegében az EMMI-nél van minden tartozás, amit két hónapnál hosszabb ideje nem rendeztek a határidő eltelte után.

Mind az oktatásban, mint az egészségügyben mutatkoznak az alulfinanszírozás jelei. Az egyetemek közül a szegedinek például 1,175 milliárdos volt a tartozásállománya április végén, a debreceninek 1,015 milliárd. A kórházak közül a Péterfynek 2,092 milliárd, a Dél-pestinek 1,438 milliárd, a Szent Jánosnak 1,408 milliárd kifizetetlen számlája volt - írja az mfor.hu.

A kép forrása: MTI Fotó/Kovács Tamás.