A MEOSZ azt kéri a kormánytól, hogy a megváltozott munkaképességűek ellátásaiban és fogyatékossági támogatásban részesülők minősüljenek főfoglalkozású egyéni vállalkozónak, és így továbbra is választhassák a katát - idézi a szervezet közleményét az MTI. 

Javasolják továbbá a súlyosan fogyatékos embereknek járó adókedvezmény kiterjesztését, vagy más kedvezmény biztosítását, valamint annak lehetővé tételét, hogy az alacsonyabb (például a hárommillió forintot el nem érő) éves jövedelemmel rendelkező megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő adózók a tényleges jövedelmükhöz igazodó társadalombiztosítási járulékot fizethessenek, vagy közterheik egyéb módon csökkenjenek.

A MEOSZ szerint az új kata-szabályozás a civil (közhasznú) szervezeteket is hátrányosan érinti, eddig ugyanis a fogyatékossággal élő embereknek nyújtott támogató, fejlesztő vagy egészségügyi szolgáltatásokra nem kellett teljes állásban szakembert foglalkoztatniuk, azt igényeikhez mérten a kata szerint adózó pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, gyógytornászok biztosították.

Ezért a szervezet azt is kéri a kormánytól, hogy ezek a szakemberek továbbra is kata-adózóként számlázhassanak a civil szervezeteknek, valamint a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekeket és felnőtteket ellátó egészségügyi, köznevelési és szociális intézményeknek.