Az éves infláció májusban 3,8 százalék volt, az elemzők többsége pedig inkább szinten maradást, illetve enyhe növekedést valószínűsített.

A várakozásokhoz képest (4,1 százalék) alacsonyabban, de saját prognózisunkkal megegyező módón alakult a júniusi infláció - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank makroelemzője. Szintén a várakozásainkkal összhangban estek a szezonális élelmiszerek árai a májusi meglepő növekedés után.

Nagyrészt az áfa öt százalékpontos emelkedése miatt júliusra 7,2 százalékot vár az elemző, ami 7 százalék körül marad jövő júniusig, így összességében 5,2 százalékos árszínvonal-emelkedés várható az év egészére. Mivel a Magyar Nemzeti Bank 12-18 hónapos távlatban számol és 2010 év végére 2 százalékos inflációt várnak, így nem valószínű, hogy szűkítené a kamatcsökkentéshez a mozgásteret az árszínvonal változása. Várakozásaink szerint, júliusban 50 bázisponttal, 9 százalékra csökkenti a Monetáris Tanács az alapkamatot - vélekedett Suppan.

Májushoz viszonyítva az élelmiszerek árai 1,6 százalékkal csökkentek, árcsökkenés következett be az idényáras élelmiszerek (9,2 százalék), valamint az étolaj (2,9 százalék) esetében is. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek ára az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal nőtt.

A legnagyobb mértékben az egyéb cikkek árai emelkedtek (1,9 százalék), ezen belül a járműüzemanyagok ára 5,3 százalékkal nőtt. Átlag felett emelkedett a szeszes italok, dohányáruk (0,8 százalék), valamint a szolgáltatások (0,3 százalék) árszintje. Az üdülési szolgáltatásokért átlagosan 2,6 százalékkal kellett többet fizetni.

A tartós fogyasztási cikkek árai az átlaggal megegyező mértékben emelkedtek. A háztartási energia (0,4 százalék) és a ruházkodási cikkek (0,3 százalék) körében kis mértékű árcsökkenés következett be.

2008 júniushoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 5,9 százalékkal emelkedtek. Árcsökkenés következett be az étolaj (15,7 százalék), a sajt (12,3 százalék) és a liszt (9,2 százalék) esetében. A háztartási energia átlagot meghaladó, 8,0 százalékos áremelkedésén belül a vezetékes gáz ára 20,6 százalék-kal nőtt, míg az elektromos energiáé 2,8 százalékkal. Az átlaghoz képest nagyobb mértékben (6,4 százalék) drágultak a szeszes italok, dohányáruk is.

Átlag alatti áremelkedés volt megfigyelhető a szolgáltatások (3,6 százalék) körében, ezen belül a szemétszállítás 10,6, a társasházi közös költség 9,4, a csatornadíj 7,9, valamint a vízdíj 7,8 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkek (1,6 százalék) és a ruházkodási cikkek (0,5 százalék) esetében szintén átlag alatti volt az áremelkedés.

Az egyéb cikkek körében árcsökkenés következett be (1,1százalék), ezen belül a járműüzemanyagok ára 12,3 százalékkal csökkent, a gyógyszer, gyógyáru 4,9 százalékkal drágult az előző év azonos hónapjához viszonyítva.