A minisztériumban a különböző élelmiszeripari szakágazatok érdekképviseletei részvételével tartott mai megbeszélésnek ugyanakkor nem csak ez volt a témája. A résztvevők egyetértettek abban, hogy elérkezett az idő az élelmiszerekkel, azok eltarthatóságával, cimkézéssel visszaélő piaci szereplők büntetőjogi felelősségre vonására. Mint azt Süth Miklós, országos főállatorvos elmondta, a szándék már megvan, jövőre remélhetőleg jogszabályok változását is eredményező lépések is lesznek az ügyben. A történet pikantériája, hogy a Napi Online értesülése szerint az Országgyűlés elutasította a legnagyobb ellenzéki párt arra vonatkozó törvénymódosítási javaslatát, hogy a fenti kérdésben visszaélést tanúsított illetékeseket akár szabadságvesztésre is lehessen büntetni. A szigorítások mellett a piaci szereplők összefogása is előrelépést hozhat a helyzetben.