Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A baleseti adó 2012-es bevezetése óta 131,8 milliárdot fizettek be az autósok az államkasszába ezen a jogcímen. A beszedett sarc mértéke 2013-óta folyamatosan nő, és tavaly már megközelítette a 32,5 milliárd forintot - tudta meg a Napi.hu a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM).

A baleseti adót még 2012-ben vezette a kormány, mert úgy gondolták, hogy az az összeg, amelyet a biztosító társaságok az egészségügyi büdzsébe befizetnek, nem fedezi a balesetek egészségügyi költségeit, ezért abból az autósoknak is ki kell venniük a részüket.

Az adó alanyai így azok lettek, akiket kgfb-fizetési kötelezettség terhel, legyen az magánszemély vagy szervezet. Az adó alapja maga a kgfb-díj, de akkor sem lehet kibújni alóla, ha valaki egyszerűen nem köt biztosítást. Ekkor ugyanis az úgynevezett fedezetlenségi díj alapján számítják ki a baleseti adót, amely pedig többszöröse az átlagos kgfb-költségeknek. Tavaly a legkisebb 37 kilowatt teljesítménynél kisebb autókra is napi 280 forint volt a fedezetlenségi díj, amely egy évre több mint 102 ezer forint. Egy 180 kilowattnál erősebb autó után már 660 forintos fedezetlenségi díjjal kell számolni naponta, amely évesítve 241 ezer forint.

A baleseti adó normál esetben a kgfb-díj 30 százaléka, de legfeljebb 83 forint naponta (30 300 forint évente). A maximális díj ugyanakkor nem vonatkozik azokra, akik biztosítás nélkül tartanak autót, esetükben mindenképpen ki kell fizetni a fedezetlenségi díj 30 százalékát. A 83 forintos limit sem véletlen, hiszen a legkisebb 280 forintos fedezetlenségi díj 30 százaléka 84 forint. Vagyis a törvényalkotó semmiképpen nem szerette volna büntetni azokat akiknek valamiért nagyon magas díjat kell fizetniük azokkal szemben, akik nem is kötnek kötelezőt.

A baleseti adó mértéke és az autóállomány
ÉvBaleseti adó (mrd Ft)Autóállomány (mill. db.)Átlagadó (Ft)
201632,493,319 923
201527,493,28 600
201423,813,117 662
201322,873,047 521
201225,162,998 424
Összesen131,82--
Forrás: NGM, KSH

Az adót a biztosító állapítja meg, fizeti be az államnak és ő is szedi be az üzembentartóktól. Fontos, hogy az adót és a kgfb-díjat mindig egyszerre kell beszedni. Mivel a biztosító a beszedett összegből először mindig az adót rendezi, ha valaki kevesebbet fizet be az előírtnál, akkor nem az államot károsítja meg, hanem rövidebb ideig lesz biztosítva.

Nem számolva a fedezetlen autósokkal, a baleseti adó teljes összegét a kgfb-díjak nagysága és az autóállomány befolyásolja. Tavaly egy autóra átlagosan majdnem 10 ezer forint baleseti adó jutott, míg 2012-ben 8400, 2013-ban pedig csak 7500 forint volt ez az összeg. Azóta nem csak az autóállomány nőtt több mint 240 ezer darabbal, de a biztosítási összegek is emelkedtek.

A Napi.hu információi szerint a baleseti adó mértékének felülvizsgálata jelenleg nincs tervben, vagyis a jövőben is az eddigieknek megfelelően kell azt fizetni. Látva az autóállomány és persze a kgfb-díjak lendületes - idei 10-12 százalékos - növekedését az idén vélhetően inkább a 40 milliárdhoz fog közelíteni a beszedett összeg. Az sem segíti a díjak mérséklődését, hogy az emberek lényegében "vakon" kötnek biztosítást, amíg nem férhetnek hozzá saját kártörténeti adataikhoz. Erről itt írtunk korábban.