Júniusban 6,2, júliusban 2,5 százalékkal több árut hordtak haza a boltokból a vásárlók, mint egy évvel korábban, ennyivel emelkedett a boltos vásárlások mennyisége. Így túl is lépte a járvány előtti 2020-as bővülési szintet a boltos világ, hiszen 2020-ban 1,2-1,6 százalék volt a növekedés üteme a 2019-es jelzett hónapokhoz képest.

A statisztikából viszont kitűnik az is, hogy a Balatont övező megyékben júniusban és júliusban jócskán megugrott a nyaralók vásárlása. Volt ilyen a korábbi években is, de ennek jelei a járvány hatásai közepette, júniusban és júliusban erősebben kirajzolódtak.

Egyik irányban sokan vásároltak nyaralót a kiemelt üdülőövezetekben, hiszen a zsúfolt nagyvárosokkal szemben ez egy védett fészek lehet a járvány veszélyével szemben. És sokan döntöttek úgy, hogy nem csak nyaralni, hanem lakni is máshol fognak, az agglomeráció mellett megcélozva az üdülőhelyeket is. Az ingatlanvásárlások és az ingatlanvásárlók bánatára a nyaralóárak megugrása is ezt jelzi.

A nyaralóvásárlás mellett felpörgött a belföldi turizmus is, hiszen kockázatossá váltak a külföldi nyaralások, amelyeket előre, már a járvány erősebb hónapjaiban kellett volna tervezgetni. Volt persze, aki bele is vágott, de sokan döntöttek úgy, hogy jobb lesz most a Balaton partján sütkérezni. És persze akkor már betértek a boltokba is, aminek nyomai fellelhetők a statisztikában is, jókora növekedési ütemek képében.

Látszik mindez a bolti kasszák bevételeiben is, bár ezekből azért általában farag egy darabot a drágulás. A boltos árak azonban némileg másként alakultak az elmúlt években a régi időkhöz képest, mivel a nagy láncok egyre több áruházat nyitottak a tóparton, így az élesebb verseny azért fékezte az árak hajdanán látott, balatoni tempóra jellemző száguldásait.

A balatoni boltok bevételei a nyári hónapokban nagyot ugrottak 2021-ben is az év elejihez képest, amikor megjöttek a nyaralók és az új lakók:

Az egyes megyék boltosait mérlegre téve a járványidőszakban a legnagyobb mértékben a fővárosi boltok estek vissza. Ennek egyik oka a külföldi turisták elmaradása volt, akik azért sok pénzt hagytak korábban a budapesti boltokban. De a boltzáras időszakok és a különféle további korlátozások is tőlük vették el a legtöbbet, hiszen például ha kevesebb idő jut bevásárlásra, akkor a vidéki vásárló nem kirándul a fővárosba plázában sétafikálni.

Így aztán nem is meglepő, hogy júliusban a boltos növekedési ütemeket nézve a csúcstartó Somogy megye, de Baranya is olyan erős volt, mint Veszprém. Néhány megye nem tudta elérni a 2020 júliusának szintjét, így Győr-Moson, Vas, Nógrád, Hajdú-Bihar, igaz, az elmaradások tizedekben mérhetők csak.

Budapestnek volt ugyan júniusban egy megugrása, de volt is mit javítani, mivel egy évvel korábban mélyebb gödörbe estek boltosai. Júliust viszont visszaeséssel zárta a főváros.

Pest megye boltos statisztikája jelzi az agglomerációk erősödését is a vásárlók életvitelében, életmódjában. Fejér megye a statisztikát tekintve hasonló képet mutat, mint a Balaton parti megyék, de itt a főváros közelsége és az erősebb gazdasági környezet is szerepet játszik a boltos költekezésben.