Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még 2005 őszén, a három évre szóló, OÉT-beli minimálbér-megállapodás megalkotásakor mindhárom oldal elfogadta azt az elvet, hogy a legkisebb bér nettó értéke minél előbb érje el a KSH által közzétett, egyszemélyes háztartásra számolt létminimum mértékét. Ez 2005-ben még teljesült, ám 2006-2009 után 2010-ben nem.

Tavaly ugyanis az elfogadott legkisebb bér nettója 60,2 ezer forint volt, miközben Magyarországon a létminimum egy felnőtt számára a múlt évben átlagosan 78,7 ezer forint volt, a 2009-as 75 ezer forint után - derül ki a KSH friss számításaiból. (Ráadásul a 2011-re érvényes 78 ezer forintos legkisebb bér nettója is csupán 60,6 ezer forint.)

Az egy főre jutó érték háztartástípusonként a 48,5-78,7 ezer forintos sávban szóródott 2010-ben. A statisztikusok létminimumon azt a pénzösszeget értik, amely biztosítja a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény - a társadalom fejlettségi szintjén konvencionálisan alapvetőnek minősülő - szükségletek kielégítését.

A KSH által számított létminimum értéke 2010-ben 4,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ez a dinamika megegyezettt az éves átlagos fogyasztóiár-növekedéssel (2009-ben a két érték 4,6, illetve 4,2 százalék volt). A kutatók szerint ennek fő oka, hogy a létminimum környékén élők fogyasztásának döntő részét kitevő élelmiszerek és a háztartási energia ára tavaly hasonlóan nőtt, mint a fogyasztói árindex.

Az egyetlen felnőttből álló háztartás átlagosan havi 78,7 ezer forintból élt meg a múlt évben, míg két főnek már 137,8 ezer forintra van szüksége a létminimumhoz. Egy kétkeresős, kétgyermekes családnak havonta 228,3 ezer forint kellett az elfogadható színvonalú megélhetéshez. Az adatok szerint itt is érvényes a méretgazdaságosság, azaz minél több tagból áll a család, annál alacsonyabb az egy főre eső összeg: a két felnőttből és négy gyermekből álló háztartásban fejenként havi 48,6 ezer forint is elegendő.

Létminimum háztartásonként (ezer Ft)
2007200820092010
Aktív korúak háztartása
1 felnőtt66,371,775,078,7
1 felnőtt 1 gyermekkel109,3118,4123,8129,9
1 felnőtt 2 gyermekkel142,5154,2161,3169,3
2 aktív korú felnőtt116,0125,5131,3137,8
2 felnőtt 1 gyermekkel159,1172,2180,1189,0
2 felnőtt 2 gyermekkel192,2208,0217,6228,3
2 felnőtt 3 gyermekkel218,7236,7247,6259,8
2 felnőtt 4 gyermekkel245,2265,4277,6291,3
3 aktív korú felnőtt165,7179,3187,6196,8
3 felnőtt 1 gyermekkel208,8226,0236,3248,0
3 felnőtt 2 gyermekkel241,9261,8273,8287,4
3 felnőtt 3 gyermekkel268,4290,5303,8318,9
3 felnőtt 4 gyermekkel294,9319,2333,9350,4
Nyugdíjas korúak háztartása
Egytagú59,664,667,570,9
Kéttagú102,7111,2116,2122,0
Háromtagú145,8157,8165,1173,2
Forrás: KSH