A magyar miniszterelnök még az idén ősszel véglegesen tisztázni fogja, hogy 2018-ban az ő vezetésével vág neki a következő parlamenti választásoknak a Fidesz - a sajtóban egy ideje keringő értesülést egy kormánytag erősítette meg a Figyelőnek. Ez azt jelenti, hogy Orbán lesz a jobboldal miniszterelnök-jelöltje három év múlva, vagyis eltolódik a vezérváltás, így a posztra aspirálóknak új stratégiát kell kidolgozniuk, hogy hosszabb távon is versenyben tudjanak maradni - írja a hetilap.

A lap újságírói több magas rangú kormánytisztviselővel beszéltek az elmúlt napokban a Fideszen belüli örökösödési háborúról. Alapvetően négy lehetséges utódot említettek meg az elmúlt hetekben az újságok: Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető minisztert, Rogán Antalt, a Miniszterelnökségi Kabinetiroda miniszterét, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert és Balog Zoltánt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának irányítóját.

Szijjártóról azt mondták a Figyelőnek, hogy esze ágában sincs küzdeni a miniszterelnöki székért, sőt, ő politikai karrierje olyan szorosan összefonódik Orbánéval, hogy amikor utóbbi kilép a rivaldafényből, Szijjártó is hátrébb lép majd. A lap szerint szerint Szijjártó nagyon nem örül annak, hogy a neve előkerült, mint Orbán egyik potenciális utódja. Munkatársainak arra panaszkodott, hogy az soha nem tesz jót, ha ilyen összefüggésben foglalkoznak a személyével. Akinek a figurája felkerül a sakktáblára, annak azzal kell számolnia, hogy az ellenfél le akarja ütni. Balog Zoltánból pedig a karizma hiányzik, ő az Antall József-i politikust testesíti meg.

Mindez azt jelenti, hogy valójában ketten futnak jelenleg versenyt: Lázár és Rogán.