Február 13-án, kedden publikálja majd a KSH a 2018. januári inflációs számait. Ilyentájt derül ki az is, hogy milyen fontosabb tételek változtak a fogyasztói kosárban. Évről évre előkerülnek érdekes tételek - nincs ez másként idén sem.

A fogyasztói árindex számításához alapul vett fogyasztói árösszeírási adatfelvétel során megfigyelt termékek és szolgáltatások (az úgynevezett reprezentánsok) körét évente felülvizsgáljuk. A megfigyelésbe jelenleg mintegy 1000 reprezentáns szerepel, ez a szám évek óta stabil, 2018-ban sem módosul a minta nagysága - mondta lapunknak Mináry Borbála, a KSH Nemzeti számlák főosztály fogyasztói árak osztályának vezetője.

Ezek a 2018-as változások

Idén januártól tíz termék/szolgáltatás került ki és hét került be. Az új reprezentánsokkal és súlyokkal számot januári inflációs adatokat a KSH kedden publikálja.

Minden valószínűség szerint az egészséges életmód előretörése jegyében a házi jellegű kenyér kikerült, a teljes kiőrlésű kenyér (500-750 grammos) pedig bekerül a listába (ahol továbbra is szerepel a fehér kenyér, a tartós kenyér, a félbarna kenyér, valamint a rozsból készült kenyér). A kínálat javulásának és a fogyasztó igénynek együtt köszönhető valószínűleg a 2,8 százalékos zsírtartalmú laktózmentes tartós tej felvétele.

Egyfajta minőségi változást jelez, hogy a húszfilteres Ceylon márkájú fekete tea elvesztette népfogyasztási jellegét, míg a listára 2018-tól felkerült a koffeintartalom nélküli gyümölcstea (20-25 darab filterrel).

Nehéz megérteni, hogy mit keresett egészen eddig a "népélelmezési cikkek" között a nem vendéglátóhelyi (!) mignon - megnyugtató lehet a hagyományos ízek rajongói számára, hogy a KSH a listán fennhagyta a Islert (nem vendéglátóhelyen).

A print média hanyatlása folytatódik a KSH-nál is, ezt idén a Reader's Digest Magazinnak a reprezentánslistáról való levétele jelzi.

A ruházkodásnál többféle változást is talált a KSH a 2016-is felmérései alapján, ezért idéntől már nézi az árösszeírók, hogy miként változik a gyapjú-vagy pamut férfikardigán, a könnyű vagy gyapjú női szoknya, valamint a pamut gyermektérdzokni (egyszínű és mintás, 28-30 méretű) ára. Az utóbbi kapcsán ó hír, hogy a listán továbbra is szerepel a pamut gyermekzokni (bokafix, 31-33 méretű), valamint a pamut gyermek harisnyanadrág (122-128 cm).

Az autók amúgy is hosszú listája egy újabban gazdagodott: a KSH ezentúl figyelemmel kíséri a 4-6 éves BMW 320 (1995 köbcentiméter) személygépkocsik árának alakulását is.

Évről évre látványosabb a technológia fejlődés miatti tételek változása. A friss adatok szerint három új elem került be a figyelendők közé: a 2.1-es hangprojektor, a filmes, illetve a zenei streaming havi díja. A törölt reprezentánsok listáján is három tétel szerepel: az mp3-as dvd-lejátszó, a műsoros dvd-lemez, valamint a tízdarabos, írható, üres cd-lemez. Így a KSH által figyelt tételek listáján a dvd-fajták közül immár csak a tízdarabos, írható dvd-lemez, valamint baba 4D-s ultrahang-vizsgálat dvd-felvétele szerepel.

Ezer dologra lőnek

Minden termék- és szolgáltatáscsoportot néhány megfelelően kiválasztott termék, illetve szolgáltatás reprezentál, a kínálat ennél mindenhol szélesebb. A statisztikusok egyes termékeknél bizonyos paramétereken változtatnak annak érdekében, hogy megfelelően követhessék például a termékek kiszerelésében, teljesítményében bekövetkezett változásokat. Ilyen lehet egyes élelmiszerek kiszerelésének változása, jellemzően csökkenése, valamint a műszaki termékeknél a technológiai fejlődés nyomon követése miatti paramétermódosítás. A mintegy ezer reprezentáns adatait 140 árucsoportra összegezve építik be a fogyasztóiár-index számításába. A 2017-es kosárban szereplő 956 reprezentáns listáját itt olvashatja.

Az éves felülvizsgálatnál elsődleges szempont, hogy azok a termékek, amelyek már nem vagy csak korlátozottan elérhetőek a vásárlók számára, kikerüljenek a megfigyelésből, azok a termék és szolgáltatások, amelyek valamely új csoportot, fogyasztási szokást reprezentálnak és nagy mennyiségben történik a vásárlásuk, széles körben elérhetőek, bekerüljenek. Emellett minden évben a meglévő reprezentánsok paramétereinek szükséges módosítását is elvégezzük, például élelmiszereknél, vegyes iparcikkeknél jellemző a kiszerelés mennyiségének változtatása, a műszaki cikkeknél pedig a teljesítményre vonatkozó paraméterek módosulása - fogalmazott a szakértő.

A fogyasztói kosár átsúlyozása a két évvel korábbi fogyasztási szerkezetnek megfelelően alakul, összhangban az Eurostat-előírásokkal. A súlyokat - amelyek az év minden hónapjában azonosak - részben a GDP fogyasztási oldalának adataiból, részben a háztartás-statisztikai költségvetési felvételekből, azaz a megkérdezett családok naplóiból számítják ki.

Így számolnak az árösszeírók

Jöjjön még több finomság. A reprezentánsok árait a KSH területi munkatársai, az árösszeírók havonta írják fel az ország településein az üzletekben, szolgáltatóhelyeken, piacokon (ezek az úgynevezett felíróhelyek). Sokan nem tudják, hogy a felírás napja minden hónap 1. és 20. napja között lehet, tehát egy adott hónap inflációjában nem veszik figyelembe a huszadika utáni mozgásokat. Mivel az is cél, hogy a fogyasztói árindex kifejezze a tényleges keresletet is, ezért az olyan reprezentánsoknál, amelyeken belül különböző választékelemek vannak, a leginkább keresett áru árát jegyzik fel.

Minden megyében feljegyzik minden reprezentáns árát, mégpedig több felíróhelyen, így havonta reprezentánsonként 35-150, összesen pedig mintegy nyolcvanezer ár gyűlik össze az árindex számításához. A gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök ármegfigyelésénél a lakosság által ténylegesen kifizetett összeget, a gyógyszertári árat veszik számba.

A felírt árak számának stabilitását az is biztosítja, hogy amikor az árösszeírás esetleg meghiúsul, a hiányzó árat a KSH az EU-tagoknak kötelezően előírt módszernek megfelelően imputálja. Egy-egy reprezentáns (országos) havi árát a reprezentánsról a hónap során az országos mintában összegyűjtött valamennyi ár egyszerű számtani átlaga adja. Van néhány reprezentáns, leginkább a szolgáltatások között (ilyenek a postai díjak), amelyek árait központi nyilvántartások alapján rögzítik.

A tarifális tételek (áram, vezetékes gáz, távfűtés, víz- és csatornadíjak) árváltozását az új díjak fogyasztói számlán való megjelenésekor, azaz egy-két hónapos csúszással veszik figyelembe a fogyasztóiár-indexben.

Fotó forrása: Hornyák Dániel/Napi