Már évek óta téma volt a Mátrai Erőmű eladása, de a német többségi tulajdonos RWE-csoport nehezen talált vevőt a 950 MW-os, széntüzelésű visontai létesítményre. Az ügylettel már többször kapcsolatba hozták Mészáros Lőrinc felcsúti polgármestert, vállalkozó, de a hét közepéig úgy tűnt, hogy nem lesz semmi az akvizícióból. Míg nem kiderült, hogy a cseh Energeticky Prumyslovy Holding a.s. és a miniszterelnök jóbarátja által részben birtokolt Opus Global Nyrt. magántőkealapja, a Mátra Energy Holding Zrt. be nem jelentette a vásárlási szándékát az eladó 72,66 százalékos tulajdonrészre.

Most a Népszava arról ír, hogy az ügyletet - a cseh fél révén - orosz pénzből finanszíroznák. Az Energeticky Prumyslovy (EPH) esetében ez egyáltalán nem meglepő: a cég Csehországban és Szlovákiában is a legnagyobb hő- és áramtermelők közé tartozik, ezt pedig úgy érte el, hogy orosz tőkéből vásárolt fel erőműveket. Ráadásul a hálózata révén érdekelt abban, hogy az orosz gáz minél hatékonyabban jusson el Nyugat-Európába.

Az ügylet lényege viszont az lenne, hogy az oroszok a ma még német kézben lévő erőmű jelentősen felülárazott megvételével törlesztenek azért a segítségért, amit bizonyos német aktorok nyújtottak a paksi bővítés uniós elfogadtatása során - írja a lap, amely Jávor Benedeket, a Párbeszéd EP-képviselőjét is idézi. A politikus szerint Mészárosnak nem lenne szüksége orosz pénzre, hisz Mészáros Lőrinc a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017-es listáján az 5. helyen állt, mintegy 120 milliárd forintra becsült vagyonnal, mindezt úgy, hogy az ő módossága nőtt a legnagyobb mértékben. De Jávor szerint Mészáros felbukkanásával minden hatósági akadály elhárul a tranzakció elől, így pedig könnyebb az oroszok érvényesülése is.

A Mátrai Erőmű Zrt. a térség legnagyobb munkaadója, bányáiban és üzemeiben több mint 2000 munkavállalót foglalkoztat. Magyarország villamosenergia-felhasználásának mintegy 14 százalékát állítják itt elő, miközben az erőmű exportigényeket is képes kielégíteni.

A címlapkép forrása: MTI Fotó/Komka Péter.