Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A zalakarosi gyógyfürdő vizét a Kis-Balaton irányába egy egyméteres átmérőjű betonelemekből álló csőrendszer vezeti el. Ez az elfolyó termálvíz egy részéből táplálkozó, mesterséges tó alatt húzódik, de valószínűleg meghibásodhatott, ami kimosódást okozott a tómeder alatti talajban - mondta Noválk.

A tervező, a kivitelező és a fenntartó szakembereinek bevonásával eddig elvégzett felmérés alapján az valószínűsíthető, hogy a bemosódás miatt beszakadt a tómeder alatti talaj, illetve a meder fóliaaljzata, így a tó vize ezen keresztül elfolyt. A szakemberek hétfőn műszeres vizsgálattal, speciális kamerával a cső belsejében próbálják majd megtalálni a hiba okát - tette hozzá. (Kiderült, mennyire kedvelik a magyarok a termálfürdőket.)

Novák Ferenc hangsúlyozta: a leginkább csak esztétikai értéket jelentő, néhány éve létrehozott közel másfél hektáros felületű termáltó vízvesztése semmilyen fennakadást nem okoz a város életében. A gyógyfürdő zavartalanul működik, a termáltó körüli attrakciók továbbra is látogathatók, használhatók, a turizmusra nincs befolyással a víz elszivárgása.

A tó állatvilága nem jelentős, a betelepített növények átmentése pedig még csütörtökön befejeződik, így azokat nem fenyegeti a kiszáradás veszélye - jelezte a polgármester.

Kép forrása: MTI Fotó/Varga György