Az idei költségvetési törvény módosításáról szóló, napokban a parlamentnek benyújtott javaslat új menetrendet vetít előre az idei nyugdíj-kiegészítés kifizetésére.

"Az év elején három százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, a múlt évben ugyanis arra lehetett számítani, hogy ekkora lesz idén az infláció. Ám ennél valamivel nagyobb, 3,6 százalékos lehet a pénzromlás – mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára, miniszterhelyettes a napilapnak. Ha a kormány tartaná magát az eddigi gyakorlathoz, akkor novemberben egy összegben fizetné ki a nyugdíjasoknak a kiegészítést.

Járvány tavaly is volt, de a választások előtti év más lesz

"A járvány azonban új viszonyokat teremtett, ebben a helyzetben a kormány minden lehetséges eszközzel igyekszik segíteni a nyugdíjasokat. Ezért a költségvetési módosító javaslat már év közben jelzi, hogy 3,6 százalékra növelhető az esztendő elejétől járó nyugdíjemelés mértéke. A kormány ilyen intézkedése tulajdonképpen évközi nyugdíjemelést jelentene" – mondta Tállai. Az előterjesztés értelmében már nyár elején egy összegben megkapnák az érintettek az első hónapokra járó, 0,6 százalékos kiegészítő emelést, azután pedig ennyivel több lenne a havi juttatás.

A kiegészítő nyugdíjnövelés átlagosan nagyjából évi tízezer forintot jelent. Összességében 26 milliárd forinthoz jut így a 2,5 millió hazai nyugdíjas.

Novemberben újabb kiegészítés jöhet

Az infláció alakulásától függően novemberben újabb kiegészítés is járhat.

A nyár végén a kormány megvizsgálja az infláció alakulását, és ha a várható éves mérték meghaladná a 3,6 százalékot, a nyugdíjasok a különbözetet – ahogy eddig – novemberben, januárra visszamenőleg egy összegben kapnák meg - mondta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.