Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az első rendeletben a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a Kecskemét közigazgatási területén elhelyezkedő - a Modern városok program keretében megvalósuló - az  állami repülések céljára szolgáló kecskeméti repülőtér közös (katonai és polgári) felhasználású, polgári célú fejlesztése érdekében szükséges beruházásokkal kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket.

A beruházással összefüggésben az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, a településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni, és településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

A kormány tavaly hasonlóan kiemelt beruházássá tette a Testnevelési Egyetem új kampusza, valamint a hozzá kapcsolódó sportlétesítmények, szálláshelyek és szolgáltató egységek megépítését.

A mostani módosítás előírja, hogy az építéshez be kell szerezni a központi építészeti-műszaki tervtanács véleményét, viszont a zöldfelület 25-ről 22 százalékra csökken. Új előírás, hogy az építménymagasság megengedett legnagyobb mértéke - a Csörsz utca szintjéhez viszonyítottan - 18 méter, a  telek terepszint alatti beépítettség megengedett legnagyobb mértéke pedig 40 százalék.