Egy közterületen lévő fa kivágásához jegyzői engedély szükséges, amit Szarvason a városi főkertész közreműködésével pótolnak - tette hozzá Melis János a rádióban. Szavai szerint a városi főkertész közreműködése szükséges ahhoz is, hogy az áramszolgáltató a vezetékek védelmében fákat vágjon vissza.

Magyarországon széles díszfakollekció áll rendelkezésre az utcai fák telepítésére, a többi között a hársfa-, juhar-, vagy a gesztenyefélék - mondta Szalai József, a Szent István Egyetem tanára. Az ország északi területeire a hidegtűrő fákat, míg a déli, melegebb területekre a mediterrán típusú fákat ültetik.

A szakértő szerint gyakran előfordul, hogy nem szakszerűen metszik vissza a fákat, sok a vitás kérdés több településen is. Szavai szerint az utcai fák telepítésénél az önkormányzattal előre tisztázni kell azt, hogy milyen költségek merülhetnek fel, és milyen arányban vállalják azt egymás között a felek.

Szalai szerint semmi nem indokolja, hogy a kertvárosi területeken sem telepítenek már gyümölcsfákat az utcára. Újabban a hibrid gyümölcsfák ültetése az elterjedt, ezeknek az ellenálló képessége azonban sokkal gyengébb, mint a hagyományos fajtáké. A hibrid gyümölcsfákat gyakrabban kellene permetezni, ezért nem vállalják sok esetben az utak mentén e fák ültetését.