Június 30-ig meghosszabbították a hazai kis- és középvállalkozásoknak rezsitámogatást nyújtó pályázat regisztrációs határidejét – tudta meg az Index. Elsősorban a feldolgozóipari vállalatok és a turisztikai cégek a kedvezményezettek.

Az elmúlt időszakban drasztikusan emelkedő energiaárak hívták életre a KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program 2022–2023 című pályázati felhívást, amely egyrészt az energiaköltségek növekményéhez kapcsolódó konstrukció, másrészt pedig az energiahatékonysági beruházáshoz kapcsolódó önerőt kiegészítő támogatás szerepét tölti be.

  • Az említett két komponens közül az első, a vissza nem térítendő közvetlen támogatás a feldolgozóipari vállalkozások esetében a 2022. október–decemberi, illetve a 2023. január–márciusi időszak energiaköltség-növekményét hivatott fedezni, ugyanakkor a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ágba tartozó cégeknél csak az idei első negyedév vehető figyelembe, a tavalyi negyedik negyedév nem.
  • A második komponens az energiahatékonysági beruházás hitellel érintett elszámolható összköltségen belüli önerőt kiegészítő, vissza nem térítendő közvetlen támogatás (a feldolgozóipari és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás piaci szereplői számára egységesen).

A mostani fejlemény a hosszabbításról a kkv-szektor jelentős részének igazán kedvező, hiszen sokan így nem maradnak le a lehetőségről, hogy a konstrukciót megtoldották két hónappal, ezáltal a rezsitámogatás új regisztrációs határideje június 30-a.

A pályázaton olyan, legalább egy teljes, lezárt üzleti évvel rendelkező kkv-k vehetnek részt, amelyek

 

  • 2021. december 31-től a feldolgozóiparban működnek, vagy a 2021. évi értékesítés nettó árbevételének legnagyobb része feldolgozóipari tevékenységből származik, vagy
  • 2021. december 31-től fő tevékenységi köre szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nemzetgazdasági ágba tartozik, vagy a 2021. évi értékesítés nettó árbevételének legnagyobb része szolgáltatás, vendéglátás tevékenységből származik. 

A támogatás formája vissza nem térítendő közvetlen támogatás. A kérelem benyújtása előzetes regisztrációhoz kötött, amire az ügyfélkapus bejelentkezés után van mód. A támogatás alapja a 2022. október–december havi, illetve a 2023. január–március havi számlával igazolható földgáz, villamos energia, valamint távhő havi átlagárnövekménye az egy évvel korábbi, azonos időszakhoz képest, szorozva az adott havi fogyasztással. A támogatás összege a támogatás alapjának 50 százaléka.

Tóth Ádám Ferenc, a European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet (ECC) ügyvezetője az Indexnek elmondta: 

„A látókörükbe tartozó kis- és középvállalkozások jellemzően havonta legalább 3, legfeljebb 6,5 millió forintra jogosultak. Az esetükben általánosságban elmondható, hogy a támogatás 60 százaléka földgázra, 40 százaléka pedig villamos energiára vonatkozik. Ez egy jó lehetőség tehát a feldolgozóiparnak, de átmenetileg mentőöv a szálláshely-szolgáltatásnak és a vendéglátásban dolgozóknak is.”

Új határidők, amelyeket érdemes lesz megjegyezni

A feldolgozóipari, illetve a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás területén működő vállalatok számára a pályázati felhíváshoz kapcsolódó regisztráció meghosszabbított határideje június 30. 19:00 óra, a támogatási kérelem benyújtásának határideje energiaköltség támogatására augusztus 31., a támogatási kérelem benyújtásának határideje önerő kiegészítő támogatására: december 15. 

Tóth Ádám Ferenc tapasztalatai szerint a hazai kis- és középvállalkozások között egyre többen szeretnék az épületeiket energetikailag korszerűsíteni, ezért kifejezetten várják egy energiahatékonysági beruházásokat támogató pályázat megjelenését is.