Október 21-én rendeltek el nyomozást az index.hu oldalán 2014. október 20-án megjelent cikk alapján ismeretlen tettes ellen - írt az ORFK kommunikációs osztálya az MTI-nek. Az index.hu azt írta: tudomása szerint ez volt az egyik olyan ügy, amely miatt magyar kormánytisztviselőknek és kormányhoz közel álló üzletembereknek megtiltották a beutazást az Egyesült Államokba. A portál szerint a Legfőbb Ügyészség pénteken bejelentett bűnügyi jogsegélykérelme is ezzel a nyomozással függ össze. Ennek tartalmáról az ügyészség részleteket nem közölt, de megerősítették, hogy összefüggésben van a beutazási tilalommal kapcsolatban korábban elküldött jogsegélyi megkereséssel.

André Goodfriend október 20-án - korábbi sajtóhírekre reagálva - jelentette be, hogy hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalomnak: mind a hatan a kormány alkalmazottai, vagy kapcsolatban állnak a kormánnyal.

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke a Magyar Nemzetnek adott, november 5-ém megjelent interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba. Vida Ildikó ügyvivője csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy védence feljelentetést és keresetet nyújtott be André Goodfriend ellen. Futó Barnabás azt mondta: a Központi Nyomozó Főügyészségen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt jelentették fel az amerikai ügyvivőt, mert hivatalos személyi minőségében sértette meg a NAV elnökét. A Fővárosi Törvényszéken pedig jó hírnév megsértése miatt nyújtottak be keresetet.

A NAV elnökének ügyvédje közölte: konkrétan a múlt csütörtökön megjelent, a Heti Válasznak adott interjúban tett sértő kijelentése miatt tettek feljelentés.

A budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője a Heti Válasz múlt heti interjújában arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak tudomása van a magyar adóhatóságon belüli csalásokról, és információi szerint ezekben az ügyekben nem indult nyomozás. André Goodfriend a lap kérdésére, hogy vannak-e bizonyítékaik, azt mondta: "azok a bizonyítékaink vannak, amelyeket megkapott a magyar kormány is".

Az, hogy egyeseket nem engednek be az Egyesült Államokba, annyit jelent, "úgy hisszük, vannak olyan kormányalkalmazottak, akik korrupt cselekményekben vesznek részt" - mondta. Az ügyvivő a kitiltási ügy konkrét érintettjeiről nem beszélt, de azt mondta: az az információ, amelyre a beutazási tilalmat alapozták, nem pusztán arra vonatkozik, hogy az érintettek keveset tettek a csalások ellen. Ha valaki jó szándékú, de nem tesz eleget a csalás megakadályozásáért, az természetesen nem minősül korrupt cselekménynek - jegyezte meg André Goodfriend.