Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Miközben számos gazdaságot sújt az orosz invázió hatása, néhány ország hasznot húz az orosz migránsokból, valamint a velük együtt beáramló vagyonból – közölte a CNBC.

A jelentések szerint idén legalább 112 000 orosz vándorolt Grúziába. Az első, közel 43 000 fős hullám Oroszország február 24-i ukrajnai invázióját követően érkezett az országba, míg a második hullám Vlagyimir Putyin szeptemberi katonai mozgósítási akciója után települt át. Grúziába a kivándorló oroszok közel 24 százaléka érkezett, míg Törökországba 24,9 százalék, Örményországba 15,1 százalék, míg a többi, meg nem nevezett országokban a kivándorlók 19 százaléka talált menedéket.

Komoly adatot közölt az IMF

A beáramlás óriási hatással volt Grúzia gazdaságára, illetve és a grúz larira, amely idén eddig 15 százalékkal drágult az amerikai dollárral szemben. A Nemzetközi Valutaalap 2022-re 10 százalékos növekedést vár Grúzia gazdaságában az áprilisi 3 százalékkal szemben. (Törökország gazdasága 5 százalékkal növekedhet idén, míg Örményországé 11 százalékkal).

Február és október között az oroszok 1,412 milliárd dollárt utaltak grúz számlákra, ez több mint négyszerese a 2021-es év azonos időszakában átutalt 314 millió dollárnak – közölte a Grúz Nemzeti Bank. Eközben az oroszok szeptemberig több mint 45 000 bankszámlát nyitottak Grúziában, csaknem megduplázva az orosz tulajdonban lévő számlák számát.

Az erőteljes bevándorlás egyik leglátványosabb hatása a lakáspiacot érinti.

A grúz TBC bank szerint szeptemberben a fővárosban, Tbilisziben az ingatlanárak 20 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, a tranzakciók pedig 30 százalékkal nőttek. A bérleti díjak 74 százalékkal emelkedtek az év során.