Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Elfogadhatatlan, Magyarországot bíráló észt politikusi nyilatkozatok miatt bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) Észtország budapesti nagykövetét - közölte a KKM kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a közösségi oldalán.

Menczer Tamás a bejegyzésben feltöltött videóban azt mondta: az észt nagykövetet tájékoztatta a háborúval kapcsolatos magyar álláspontról, és elfogadhatatlannak nevezte a Magyarországot és a magyar kormányt "alaptalanul, hazug módon bíráló" nyilatkozatokat - írja az MTI.

A háborúval kapcsolatos magyar álláspont középpontjában a béke van. "Mi a béke pártján állunk" - mondta, hozzátéve: a béke az egyetlen megoldás a fizikai fenyegetettségre, a gazdasági kihívásokra, a gazdasági- és energiaválság megoldására is.

Menczer Tamás arról is tájékoztatta az észt nagykövetet, hogy Magyarország jelenleg történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre Ukrajnával kapcsolatban.

Ismertette: már mintegy egymillió menekültet fogadott be Magyarország, közülük azoknak, akik itt maradnak, segítenek munkát találni, a gyerekeket beiskolázni. A magyar kormány kész egy kórházat és egy iskolát újjáépíteni Ukrajnában, és folyamatosan humanitárius segélyeket szállítanak az országba - emelte ki.

Magyarország Ukrajna mellett áll, támogatja Ukrajna területi szuverenitását és integritását - erősítette meg Menczer Tamás.

Jelenleg négy Gripen repülőgéppel és ötven katonával teljesít a Magyar Honvédség szolgálatot, tehát magyar katonák dolgoznak Észtország biztonságáért - jelezte. Menczer Tamás kijelentette: "nem alaptalan és hazug bírálatokat várunk cserébe".