Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az előző negyedévekhez képest alacsonyabb árbevétel-növekedésre számítanak a hazai cégek. A mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményei szerint átlagosan 8,3 százalékos éves árbevétel-emelkedéssel számolnak, ami elmarad az előző negyedévi 12,1 százalékos várakozásoktól. Egy negyedév alatt ilyen mértékű visszaesésre a 2008-as válságot leszámítva nem volt példa az index történetében.

„Az elmúlt egy évre jellemző 10 százalék feletti várt árbevétel-növekedés trendje véget ért. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy az egyre magasabb infláció miatt a kkv-k már a forgalmuk csökkenésével számolnak. Az MNB legfrissebb előrejelzése szerint ugyanis 13,5-14,5 százalék lehet idén az éves infláció mértéke, ami számottevően csökkentheti a kkv-k reálértékű növekedését, miközben a kiskereskedelmi forgalom hónapról hónapra egyre kisebb mértékben bővül” – mondta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés

A borúsabb kilátások a nyereségvárakozásokban is tetten érhetők.

„A cégek most kezdik ténylegesen beárazni a jelenlegi gazdasági helyzetet. Ezt mutatja, hogy a várt profitnövekedés mértéke közel felére, 6,9 százalékról 3,3 százalékra zsugorodott az előző negyedévhez képest, ettől magasabb nyereséggel mindössze a cégek 19 százaléka számol, miközben az előző negyedévben ez az arány még 34 százalék volt. Év vége felé közeledve azonban a profit valós mértéke a forintárfolyam gyengülése és a költségek folyamatos emelkedése miatt még ennél is alacsonyabb lehet.”

A vállalkozások nyereségük cégmérettől függetlenül alacsonyabb növekedésével számolnak. Az ágazatok közül a mezőgazdasági (5,6 százalék) és ipari (5,2 százalék) cégek a legkevésbé borúlátóak, míg a kereskedelem az átlaggal szinte megegyező (3,5 százalék), a szolgáltató szektorban pedig mindössze 2 százalékos profitbővülést vár.

Kép: K&H

„A KSH legutóbbi adata szerint a szolgáltató szektornak köszönhető leginkább, hogy a második negyedévben a GDP volumene 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Kérdéses azonban, hogy az év második felében is így lesz-e, hiszen az megemelkedett rezsiárak az energiaintenzív termelő, ipari cégek mellett a kereskedelmi és szolgáltató vállalatokat is érzékenyen érintik, nem egy vállalkozásnál van kilátásban csökkentett mértékű működés vagy egy esetleges téli leállás” – tette hozzá Rammacher Zoltán.