Kovács Árpád közölte: a segély helyett munkára épülő gazdaságpolitika működik, ennek egyik eredménye, hogy kisebb lett a gazdasági visszaesés, mint amire sokan számítottak; a gazdaság növekedési pályára kerülhet. A gazdaságba pénzt kell "pumpálni", ennek rövid távú következménye lehet, hogy a költségvetési egyensúly átmenetileg megbillen, előnye viszont, hogy több embernek marad munkája, és így működőképes marad a gazdaság.

Elsősorban nem a költségvetést, hanem a gazdaságot kell megvédeni - hangsúlyozta a Költségvetési Tanács elnöke az MTI szerint.

Kovács Árpád úgy fogalmazott: a jó kormányzásnak és az erős, "ütésálló" gazdaságnak köszönhetően kezelhető a 2020-as év, megvan az újraindulás sőt, a "visszapattanás" lehetősége.

Nem az a cél, hogy "megússzunk" valamit, hanem hogy emelkedő pályára jusson a gazdaság - tette hozzá.