A Klubrádió a Médiatanácsnak azt a március 10-ei döntését támadta meg a bíróságon, amelyben nyertes nélkül zárta le a Budapest 92,9 MHz rádiós frekvencia pályázati eljárását, miután az eljárásban egyetlenként bennmaradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult. A Fővárosi Törvényszék tegnapi ítéletében közölte, hogy a Médiatanács helytállóan állapította meg, hogy a Klubrádió pályázata súlyos érvénytelenségi hibákat tartalmaz, illetve, hogy a rádió gazdasági működése sem felel meg a törvényi és a pályázati előírásoknak.

Az NMHH közleménye szerint a szóbeli ítélethirdetésen a bíróság rámutatott arra, hogy a Klubrádió műsorterve hiányos és ellentmondásos, így nem felel meg a pályázati követelményeknek, amelyre tekintettel nem lehetett érdemben értékelni a pályázati ajánlatot. Mindezek alapján a Médiatanácsnak nem volt más lehetősége, mint a Klubrádió pályázatát érvénytelennek nyilvánítani.

Az ítélet ismertetésekor azt is hangsúlyozták, hogy a Médiatanács helytállóan hivatkozott arra is, hogy a pályázati ajánlat tényszerű hibái esetén nincs jogszabályi lehetőség a hiánypótlásra. Az ugyanis sértette volna a verseny tisztaságát, mert a Klubrádiónak lényegében új műsortervet kellett volna benyújtania.

A törvényszék szintén osztotta a Médiatanács álláspontját a rádió üzleti és pénzügyi tervéről, kiemelve azt, hogy valamennyi gazdasági társaságnál alapvető jelentőségű a törvényes működés biztosítása, ez azonban a Klubrádió esetében nem teljesült maradéktalanul.

A bíróság egyetértett azzal a médiatanácsi állásponttal is, hogy ez nem csupán egy formális kérdés, hanem olyan tartalmi feltétel, amelyet a pályázónak az ajánlat benyújtásakor is teljesítenie kellett volna. A bíróság álláspontja szerint a Médiatanács a benyújtott üzletiterv- és mérlegadatokból helyesen jutott arra a következtetésre, hogy nem várható el a pályázati célok teljesítése attól a társaságtól, amely tényszerűen nem felel meg a törvényes működés követelményének, és ezt a jogsértő állapotot nem szüntette meg igazolható módon.

Az ítélet nem jogerős, az a közlésétől számított 15 napon belül megfellebbezhető.