A Magyar Közlönyben kedden megjelent határozatok közül az első felhatalmazza a miniszterelnök általános helyettesét arra, hogy a Köves Slomó vezette EMIH-vel kötött megállapodást módosítsa. E szerint - az új elveken nyugvó finanszírozási rendszer bevezetése érdekében - a kormány 598 millió forint többletforrást biztosít - az EMIH által fenntartott - Milton Friedman Egyetem részére az idei költségvetés Innovációs és Technológiai Minisztérium fejezetéből.

Ez nem érinti a közfeladat-finanszírozási szerződésben már meghatározott 1 milliárd 110 millió forintot, amelyet július végéig kell kifizetni.

A rákövetkező években a közfeladat-finanszírozási szerződés megkötésekor vállalható éven túli kötelezettségek mértékét az alábbiak szerint határozták meg:

  • 2023-ben 1 milliárd 143 millió,
  • 2024-ben 1 milliárd 177 millió,
  • 2025-ben 1 milliárd 212 millió,
  • 2026-ban 1 milliárd 249 millió,
  • 2027-ben 1 milliárd 286 millió forint.

Egy másik határozatban a Budapest–Belgrád vasútvonal újjáépítésének engedélyezési eljárása során felmerült települési igények megvalósításához szükséges többletforrások biztosításáról döntött a kormány.

Ennek indoka, hogy - a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiával összhangban - a vasúti teherszállítás bővítésén túl, Délegyházáig 15 perce, Kunszentmiklós-Tassig 30 perces időközönként közlekedik majd az elővárosi HÉV. Az ehhez szükséges infrastruktúra , főleg parkolók, alul- és felüljárók építése 2 milliárd 633 millió forintba kerülnek 2025-ig. Ebből az idei büdzsét 200 millió forint terheli. 

A Külügyi és Külgazdasági Intézet, valamint a Magyar Diplomáciai Akadémia épülete felújítására 2 milliárd 517 millió forintot hagyott jóvá a kormány. Az idei rész az ez évi költségvetés Gazdaság-újraindítási Alap fejezetét terheli, a maradék 2023-ban esedékes, de a megosztást nem tartalmazza a határozat.

Ferencvárosi Szabadidő- és Sportpark részeként (ez az épülő atlétikai stadion és környezetét jelenti) szabadtéri atlétikai edzőpályák és kapcsolódó létesítményei megvalósítására 24 milliárd 552 millió forintot biztosított a kormány, az idei büdzsé Gazdaság-újraindítási Alap fejezetéből. A jövő évi költségvetésben üzemeltetésre 288 millió 857 ezer forintot kell beállítani.

Végül módosította a kormány az Árvízi biztonság növelése a Dél-Duna területén című projekt támogatását. Ezt az uniós Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) finanszírozza. A többlet támogatás 3,01 milliárd forint, így a teljes támogatás 7 milliárd 790 millió forintot tesz ki. A projekttel kapcsolatos szakmai elvárás a dunai és drávai árvízvédelmi rendszer, illetve a Jamai-patak kisvízfolyás védképességének biztosítása, növelése. A projekt keretében vízosztó műtárgy rekonstrukciójára, új zsilip építésére, töltésfejlesztésre kerül sor. Erre a feladatra tavaly szeptemberben jelent meg a közbeszerzési felhívás, de azt az ajánlatkérő Országos Vízügyi Főigazgatóság visszavonta.