Az egyik vádlott 2013. év végén havi 60 ezer forint összegért cserébe rávette a másik vádlottat arra, hogy ténylegesen az ő irányítása alatt álló ácsi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetését vállalja el, iratokat, számlákat, valótlan tartalmú áfa-bevallásokat írjon alá, nyújtson be az adóhatóságnak.

A társaság szójadarával és műtrágyával kereskedett oly módon, hogy a termékeket az Európai Közösség területéről szerezte be, majd belföldön továbbértékesítette. A vádlottak az adóhatóság előtt azonban azt a látszatot keltették, hogy a társaság a termékeket belföldről szerezte be és több mint 308 millió forint összegű áfát nem fizetettek be az adóhatóságnak, továbbá 375 millió forintösszegű áfát igényeltek vissza jogosulatlanul.

A vádlottak ezzel a cselekményükkel összesen közel 700 millió forint összegű vagyoni hátrányt okoztak a magyar állam költségvetésének.

A főügyészség költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat a két férfival szemben és a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Törvényszék mindkét vádlottat börtönbüntetésre ítélje, ezen felül azzal a férfival szemben, aki felbujtotta a másik férfit, pénzbüntetést is szabjon ki és tőle a közel 700 millió forint bűnös vagyont kobozza el. Az ügyvezető vádlottat pedig tiltsa el a gazdasági társaság vezetője foglalkozástól - olvasható a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleményében.