Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat a rendkívüli kormányzati intézkedésekra szánt összeget 3,64 millió forinttal csökkentette. Ebből a Magyarságkutató Intézet 1,2 milliárd, míg a  versenysport 1,1 milliárd forinttal részesült.

A gazdaságvédelmi programokból 7,5 milliárd forint került most felhasználásra. A kulturális fejlesztési, örökségvédelmi és egyéb feladatokra 3,7 milliárd, a fővárosi fejlesztésekre pedig 1,1 milliárd forint jutott ebből.

A kötött segélyhitelezésből 1,5 milliárd, míg a Közép-Duna menti térségfejlesztési feladatokból 631 millió forintot vont el a kormány. A nagyobb összeg a regionális határon túli és egyéb nemzetközi fejlesztési és kutatási programokhoz, a kisebb összeg pedig a Miniszterelnökség igazgatásához került át.

A Központi Maradványelszámolási Alapból 19,2 milliárd forintot csoportosított át a kormány. Az ebből származó nagyobb összegek a következők: Honvédelmi Minisztérium 7,7 milliárd, hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához 3,6 milliárd, a kiemelt nemzetközi sportesemények, valamint a kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatása 4 milliárd, a nemzeti agrárkár-enyhítés pedig 3,1 milliárd forint.