Az Európai Unióval fennálló vita miatt jelentős elmaradás látható a költségvetés uniós programok bevételei során, az éves előirányzat mindössze 19,5 százalékát sikerült eddig teljesíteni, miközben a kiadási oldalon már az előirányzat 61,5 százalékát -írja a Világgazdaság.

Összességében az éves hiánycél 96,4 százaléka realizálódott, ami szintén azt mutatja, hogy nagy szükség lenne a vissza nem térítendő uniós forrásokra még ebben az évben – mondta a központi költségvetésről Varga Zoltán, az Equilor vezető elemzője.

Segít az infláció

A szakember szerint a bevételi és a kiadási oldalon is vannak hangsúlyos tényezők, az adó- és járulékbevételek például 13,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét. Hozzátette, a forgalmi adók esetében szerepet játszik az erőteljes inflációs nyomás, míg a személyi jövedelemadóból származó bevételek csökkenését a családoknak járó adó-visszatérítés okozza.

Az áfából származó forrás június végére elérte a 3255 milliárd forintot, ami nem sokkal marad el attól az adattól, amelyet a Magyar Államkincstár tavaly januártól augusztusig mért, a jelentős növekedést az infláció mellett a fogyasztás bővülése okozza.

A Pénzügyminisztérium összegzése szerint a kisadózók tételes adójából és a kisvállalati adóból származó pluszbevétel az adóalanyok számának bővüléséből adódik.