A Liberálisok azért javasolják a határidő kitolását, mert az e-szja bevezetése miatt 12 százalékkal, csaknem egymilliárd forinttal csökkent az egyházaknak és civileknek szánt támogatások mértéke. Az elektronikus adóbevallás bevezetésével együtt a felajánlások határidejét is el kell törölni, hogy akik technikai nehézségek miatt nem tudtak maguknak egyházat és civil szervezetet választani, azok utólag is megtehessék - írják.

A Liberálisok ezen kívül kezdeményezik, hogy két százalékra növeljék a felajánlható szja mértékét, és a nyugdíjasok is támogathassák az egyházakat és a szervezeteket, úgy, hogy a korábbi évek átlagfelajánlásuknak megfelelő összeggel támogathassa az államkassza terhére az egyházakat és a civileket.

QP | Quality Placement