Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Olimpiai Parkban található sajtóközpont melletti konferenciateremben a Budapest 2024 pályázat elnöke a megjelent mintegy félszáz újságírót azzal köszöntötte, hogy nemzetközi szinten ez az első ilyen találkozó, így egyfajta kezdet, a végállomás pedig jövőre Limában lesz, ahonnan reményei szerint Budapestre vezet majd az út - utalt arra, hogy a perui fővárosban dönt majd a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a 2024-es rendezőről.

Hangsúlyozta, hogy Budapest kiválasztása esetén biztonságos környezet várná a Magyarországra érkezőket, a rendezés pedig megbízható lenne. Hozzátette, hogy Budapest pályázatával szeretnének bátorítani új városokat és új régiókat.
Utalt rá, hogy London, Rio de Janeiro és Tokió mind megapolisz, márpedig a NOB Agenda 2020 programja éppen azért született, hogy közepes méretű városoknak is legyen esélyük a rendezésre. Kiemelte, hogy a pályázat sikere esetén nemcsak Budapesten, de az egész régióban először lenne olimpia.

Mizsér Attila, a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. sportigazgatója, olimpiai aranyérmes öttusázó arról számolt be, hogy egymáshoz közeli helyszínekre számíthatnának a játékokra érkezők, illetve kiemelte, hogy jó pár sportágat a Duna kötne össze. "Az egész város egy fantasztikus olimpiai park lenne" - ígérte. A gazdasági háttérről Bienerth Gusztáv, a pályázat alelnöke, az Olimpiai Védnöki Testület tagja beszélt kiemelve, hogy "Magyarország gazdasága jó formában van", a költségvetés számára pedig nem jelentene megterhelést a költségek kigazdálkodása a felkészülés hét évében.

Vajda László, aki korábban olimpiák szervezőbizottságában, majd pályázatok előkészítésében tevékenykedett, azt emelte ki, hogy az Agenda 2020 programban megfogalmazottak azzal valósulnának meg, ha Budapestet választaná rendezőnek a NOB.
A sajtótájékoztatóra meghívták Szász Emesét, a riói játékok első magyar aranyérmesét, aki az olimpia jelentette szenvedélyről beszélt, Kovács Ágnes, a Budapest 2024 sportolói bizottságának elnöke, olimpiai bajnok úszó pedig a rendező kiválasztására utalva hangsúlyozta, egy versenyben - amint azt sportolók igazán tudják - csak a teljesítmény számít.

Jövőre Budapesten, illetve Magyarországon lesz úszó-világbajnokság, cselgáncs-vb, Forma-1-es futam, Air Race, Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál és 500 ezres létszámot kell kezelni az évente sorra kerülő Sziget Fesztiválon. Fürjes azt mondta: a NOB jövőre szerinte alacsony kockázatú helyszínt választ, és leszögezte: Budapest ilyen.