Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Ma reggel egy tragikus balesetben életét vesztette Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője. Képviselőtársunkat a frakció saját halottjának tekinti, és osztozik a család fájdalmában" - írta a Fidesz-frakció sajtóosztálya.

Az Index úgy tudja Koncz az a motoros, aki a rendőrségi hírek szerint pénteken 9 óra előtt Bekecsen a Honvéd utcában ütközött össze egy autóval. A rendőrség a balesetről annyit közölt, hogy a bekecsi Honvéd utcán egy asszony az autójával éppen megfordult, amikor egy motorral közlekedő férfival összeütközött, aki súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

A Borsod24 szerint a baleset másik résztvevője, az autót vezető nő, Legyesbénye független polgármestere volt.

A 60 éves Koncz Ferenc a negyedik ciklusát töltötte az Országgyűlésben, 1998-2002, 2004-2006, 2010-2014 között,. majd 2018 óta képviselő volt (legutóbb a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókörzete képviseletében.) 2010-től Szerencs polgármestere, majd miután a tisztség összeférhetetlenné vált a parlamenti mandátummal, a város vezetését választotta. 2018-ban viszont lemondott, és újra parlamenti képviselő lett a négy év börtönre ítélt Mengyi Roland korábbi körzetében, ahol így Koncz halála miatt időközi választást kell majd tartani.

A politikus 1959-ben született Tornaszentjakabon, 1978-ban a miskolci Gépipari Szakközépiskolában érettségizett és gépgyártás-technológusi szakképzettséget szerzett. A Borsodi Állami Építőipari Vállalatnál kezdett dolgozni, 1980-ban képesítés nélküli nevelő lett a ragályi Általános Iskolában. A kötelező sorkatonai szolgálata után, 1983-1987 között főiskolát végzett, két évig a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, két évig az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának matematika-fizika szakán tanultam, majd tanári diplomát szerzett. Egy évig Budapesten, majd a szerencsi Rákóczi Zsigmond Általános Iskolában tanított.

Szerencsen 1990 és 2010 között önkormányzati képviselő volt, 2002-2006 között a megyei közgyűlés tagja, utána négy évig az alelnöke.

 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport