A traumatológusok őszig adtak időt a kormánynak, hogy rendezze a szakma finanszírozását - egyúttal elkészítették a költségszámításokkal alátámasztott finanszírozási javaslataikat. A beavatkozások jó részénél ugyanis a díjak nem fedezik a műtétek valós költségeit.

A napilap szerint ezek többségét a NEAK szakértői is elfogadták, kisebb korrekciókkal. ha pedig a csomagot augusztus elején Horváth Ildikó, az egészségügyért felelős államtitkár támogathatónak ítéli, a kormány is rábólinthat, így szeptembertől életbe léphet az új finanszírozási rendszer. Ez elsősorban az ellátásokért járó díjakat emeli.

A változtatáshoz szükséges összeg már jó ideje rendelkezése áll az idei költségvetésben, erről a pénzügyi és az egészségügyi tárca vezetői is többször nyilatkoztak, mondván: 40 milliárd forintot különítettek el az adósságállomány csökkentő évközi intézkedésekre.

Eközben a kórházakban felgyűlt tartozásállomány júniusra megközelítette a 43 milliárd forintot. Ezt a szintet - a Napi.hu adatai szerint - tavaly csak szeptember közepére érték el az intézmények. Szakemberek szerint már esély sincs arra, hogy az eladósodás folyamatát valahogy lassíthassák.