Jogerős ítélőtáblai döntés rendelkezik arról, hogy nyilvánosságra kell hozni a kórházi fertőzések adatait kórházankénti bontásban. A minap pedig az ombudsman állapította meg, hogy az országos tisztifőorvos alapjogokat sértett azzal, ahogyan a TASZ kórházi fertőzésekkel kapcsolatos bejelentéseit kezelte.

Az intézményenkénti és a laikusok számára is érthető formába öntött adatok közléséért vívott harc a jelek szerint eredményes volt. Végre kiderülhet, tényleg többen halnak-e meg kórházi fertőzésben, mint ahányan közúti baleset által, és az is, hogy melyik kórházban a legrizikósabb gyógyulni.

Kapcsolódó

A kép azonban valójában nem ilyen rózsás. A rendelkezésre álló adatokról ugyanis nem tudjuk, hogy ténylegesen mit mutatnak. Önmagukban nehezen értelmezhetőek, könnyen tévútra vezethetnek - hűti le a lelkesedést Barcs István, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara Epidemiológiai Tanszékének vezetője. Az adatok ugyanis nemcsak hogy nem teljes körűek, de nem is validok és nem is ellenőrzöttek.

Ez hogy lehet?

Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) 13 féle kórházi fertőzést (egészségügyi ellátással összefüggésben keletkezett, azaz nozokomiális fertőzést) és ezeknek összesen 44 altípusát különbözteti meg. Magyarországon ebből a palettából 3 típust kötelező jelenteni, kettő kötelezően választottan jelentendő. Így a Nemzeti Nozokomiális Surveillance Rendszerbe (NNSR) a kórházak kötelezően jelentik a véráramfertőzéseket, a Clostridium difficile baktérium által okozott fertőzéseket és a multirezisztens (többféle antibiotikumnak ellenálló) kórokozók által okozott fertőzéseket, valamint a kórházi járványokat.

A műtéti sebfertőzések és a koraszülött centrumokban az eszközhasználat következtében kialakuló fertőzések jelentése a választott kategóriába tartozik. Az összes többi, egészségügyi ellátással összefüggésben kialakuló fertőzés - közte a nagyszámú húgyúti, légúti infekció jelentése - nem kötelező.

Kötelező, de nem tartják be

Ismert, hogy ugyan a kórházi fertőzések felderítése (infekciókontroll) a kórházak számára kötelező, mégsem érkeznek mindenhonnan adatok. A mulasztókat pedig nem szankcionálják.

A kórházi fertőzések előfordulásának nemzetközi szintű összehasonlíthatóságát az európai pont-prevalencia vizsgálat szolgálja, amelynek során ötévente, meghatározott időszakban és azonos protokollok szerint felmérik az éppen akkor jelenlévő kórházi fertőzéseket, pillanatképet készítve az intézményről. 2012-ben és 2017-ben lezajlott egy-egy ilyen 3 hetes adatgyűjtés, amelyben 2012-ben 29, 2017-ben már az összes magyar kórház részt vett. Utóbbi eredményeit még nem publikálta az Országos Epidemiológiai Központ, a 2012-es adatok viszont ismertek.

Magas színvonal vagy hiányosság?

Hogy az itt kapott mutatók mennyire megbízhatóak, mi sem mutatja jobban, minthogy a kórházi fertőzések gyakorisága a felmérés szerint Magyarországon 4,89 százalék, Bulgáriában 3,5 százalék, Dániában 10 százalék, Hollandiában 7,5 százalék. A WHO adatai pedig Svájcban  8,8, Kanadában 11,6, az Egyesül Királyságban és Finnországban 9 százalékos gyakoriságot mutatnak.

Reális lenne, hogy egy svájci kórházban több mint kétszer akkora a rizikója egy kórházi fertőzésnek, mint egy bolgárban, vagy hogy a magyar intézmények legalább kétszer olyan biztonságosak, mint a dánok vagy a hollandok? - mutat rá az ellentmondásra Barcs István, kiemelve, hogy az alacsony gyakoriságok nem a magas színvonalat, hanem a szakmai tartalom és a kontroll hiányosságait, az észlelés elmaradását jelzik.

Mi kellene a pontos méréshez?

Megbízható méréshez jól képzett infektológus gárda, lehetőleg helyben, szintén helyi mikrobiológiai diagnosztika, laborháttér szükséges, márpedig ezek mindegyike hiánycikk Magyarországon.

Az infektológus már a beteg kórházi ágyánál, a klinikai tünetekből megállapítja, milyen vizsgálatokra van szükség, ha kell kiegészíti azokat, helyén kezeli a kapott eredményeket. A helyi mikrobiológiai labor gyorsan és rugalmasan reagál, folyamatos visszajelzést ad és kap az infektológustól. Elméletben minden kórháznak kötelező infektológust foglalkoztatnia, csakhogy hiányszakma lévén egy-egy szakemberre 4-5 kórház is juthat.

Állandó, főállású munkatársa az intézmények zömének nincs. Helyi, 0-24 órában működő  mikrobiológiai labor sem áll mindenhol rendelkezésre. A mikrobiológiai laborok rendszere széthullott, a néhány évvel ezelőtti 200 laborból mára néhány maradt.

Egy "leletgyárba" szállított minta, amelyhez nem tartozik beteg, csak egy taj szám, ágy melletti konzultáció nélkül semmit nem ér - állítja Barcs István. Beteg nélkül az eltéréseket a mikrobiológus nem képes korrekten értékelni, az összetartozó minták (vér, vizelet, légúti váladék, sebváladék, stb.) együttes vizsgálata nélkül bizonyos eredmények nem tűnnek ki, márpedig a központosított laborokban ezek a minták nem találkoznak össze a leolvasó diagnoszta előtt.

Ellenőrzés? Ugyan már!

Ráadásul a kötelező  jelentések adatait senki nem ellenőrzi. Márpedig az irreálisan alacsony (4,8 százalékos) gyakoriság ellenőrzésért kiált. Kórházi zárójelentésekből, a legnagyobb rizikójú osztályok, sebészet, belgyógyászat, intenzív osztály kórlapjaiból pontosan lekövethető lenne a jelentett adatok valóságtartalma, azonban erre sincs kapacitás, állítják a szakmai irányítást ellátó szervezet illetékesei - érzékelteti az elvárás lehetetlenségét Barcs István.

A valid adatokhoz a rendszeres ellenőrzés elengedhetetlen, ezt nem lehet módszertani útmutatókkal kiváltani - hangsúlyozza. A felderítetlenség, a nem  létező kontroll, vagy a direkt eltitkolt adatok miatti alacsony, vagy a nulla fertőzési gyakoriság megtévesztheti a biztonságot kereső betegeket.

A kórházi fertőzések száma soha nem lehet nulla, erről fel kell világosítani a lakosságot, (mellesleg ezt már régen meg kellett volna tenni), miként arról is, hogy a beteg ott van igazán biztonságban, ahol a - sokszor óhatatlanul előforduló - kórházi fertőzéseket felismerik, és a következményeit igyekeznek elhárítani, nem pedig ott, ahol a közvélemény elismerésének elnyerése érdekében hamis adatokat hoznak a nyilvánosságra - hangsúlyozza Barcs István.

Széles körű tájékoztatás,  kommunikáció, partneri viszony a betegekkel és az egészséggel kapcsolatos ismeretek fejlesztése a jó irány - állítja a szakértő. És ha ez a többlet-feladat a járványügyi hálózat jelenlegi munkatári létszámával nem teljesíthető, akkor jelentős létszámbővítés és hatáskör kiterjesztés szükséges.