A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda közzétette a tavalyi második féléves szerződéseinek listáját a kormany.hu-n. A kabinetiroda alá tartozik a kormányzati tájékoztatási központ, így a kabinetiroda költései között jelennek meg a kormány intézkedéseinek ismertetésére fordított kiadások is.

A második félévben, a szerződések adatai szerint kék plakátos hirdetésekre (a jelenleg is látható, a 3. oltás felvételére és a Magyarország előre megy, nem hátra kampányszöveges hirdetésekre) négy lehívással összesen 24,6 milliárd forintért kötöttek szerződéseket - hívja fel a figyelmet a közpénzfigyelő K-Monitor civil szervezet a Facebook-oldalán.

Nemzeti konzultációra 1,8 milliárd, a konzultáció utáni "köszönőlevél" kiküldésére 95 millió forint ment el.

A családi adóvisszatérítésről a gyerekeseknek szóló levelekre 256 millió, a 13. havi nyugdíj tájékoztató leveleinek kiküldésére pedig 444 millió forintért szerződtek.

A nyugdíjasoknak a Magyar Államkincstár (MÁK) által előállított Jókor című lapra és postázására tavaly szeptemberben és decemberben is 343-343 millió forintot költöttek (2021 áprilisában is 343 milliót fordítottak erre.)

Több mint 11 milliárdért levelezett a kormány

A kormany.hu-n közzétett szerződéses adatok szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2016 és 2022 eleje között összesen 11,4 milliárd forintot költött lakossági kormányzati tájékoztató levelek, valamint a nemzeti konzultációs levelek címzettekhez eljuttatására. (A költségek a lenti táblázatban láthatók részletesen.)

A kabinetiroda az elmúlt fél évben jutott támogatást Fidesz-közeli civil szervezeteknek is - jegyzi meg a K-Monitor -, az egykor a Tranzit rendezvényeket elindító Kommentár Alapítvány éves működésére 390 milliót, a balatonszepezdi képzési központjuk fejlesztésének beruházására 100 milliót kapott (a balatoni és budapesti ingatlanfejlesztéseikre 2020-2022-ben összesen ötmilliárdot kapnak). A Ficsak 15 millió, az MTVA volt kommunikációs vezetőjének, Kobza Miklósnak az alapítványa (Digitális Kutatások Intézete Alapítvány) 10 millió forinttal szerepel a szerződéses listán. Kiemelkedik a Batthyány Lajos Alapítvány 6,4 milliárdja, amit októberben kaptak (ők juttatnak pénzt az Alapjogokért Központnak is) - írja a K-Monitor.

A tavaly augusztusban alapított Rudas Polgári Kör Alapítvány is kapott decemberben 5 millió forint működési támogatást a Miniszterelnöki Kabinetirodától (a bírósági adatok szerint a II. kerületi, Vérhalom utcában egy ügyvédi iroda címére bejegyzett polgári körös alapítvány kulturális és információs, kommunikációs tevékenységet folytat, a célja "a politikai kultúra fejlesztése a nemzeti elkötelezettség és a kereszténydemokrata eszmekör jegyében").

A kabinetiroda szerződései levelek kiküldésére (hatály, millió Ft)
KEKKH*Kormányzati lakossági tájékoztató levelek címzetteknek megküldése2016.03.10.-2016.04.30.36,2
KEKKHA kényszerbetelepítéssel és a népszavazással kapcsolatos miniszterelnöki tájékoztató levelek eljuttatása2016.09.1.-2016.09.31.681,9
BMA nemzeti konzultációs levelek címzettekhez történő eljuttatása2017.03.1.-2017.12.31.1226,1
BMA külföldön lakóhellyel (tartózkodási hellyel) rendelkező állampolgároknak miniszterelnöki tájékoztató levél eljuttatása2017.07.1.-2017.09.30.196,6
BMA nemzeti konzultációs "köszönőlevél" címzettekhez eljuttatása 2017.06.15.-2017.09.30.51,3
BMA Soros-tervvel kapcsolatos nemzeti konzultációs levelek és kérdőívek eljuttatása2017.09.29.-2018.03.31.1908,4
BMA külföldön lakóhellyel (tartózkodási hellyel) rendelkező állampolgárok számára Miniszterelnöki tájékoztató levél eljuttatása2017.12.20.-2018.05.31.201,0
BMA magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgárok számára küldött miniszterelnöki tájékoztató levél címzettekhez juttatása2017.09.29.-2018.03.31.995,6
BMA nemzeti konzultációban és a Soros-tervvel kapcsolatos nemzeti konzultációban részt vett állampolgároknak tájékoztató kiadvány eljuttatása2018.01.10.-2018.05.31.145,1
BMForrásátadás a belföldi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgároknak szóló miniszterelnöki tájékoztató levelek megküldésével kapcsolatos feladatokra2018.04.25.-2018.06.30.96,7
BMForrásátadás a külföldi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgároknak szóló miniszterelnöki tájékoztató levelek megküldésével kapcsolatos feladatokra2018.04.25.-2018.06.30.191,7
BMA kormány "Önnek is joga van tudni" elnevezésű nemzeti konzultációja keretében tájékoztató küldése2019.03.22.-2019.05.15.1255,2
BMA kormány Határon túli magyar állampolgárok tájékoztatása elnevezésű nemzeti konzultációja keretében tájékoztató küldése2019.03.24 2019.05.3184,9
BMForrásátadás a koronavírussal kapcsolatos nemzeti konzultációs küldemények előállítására és eljuttatására2020.06.1.-2020.12.31.1702,0
BMForrás biztosítása a járvány utáni életről szóló nemzeti konzultációs küldemények előállítására és eljuttatására.2021.06.28.-2021.10.201807,2
BMA járvány utáni életről szóló nemzeti konzultáció kapcsán miniszterelnöki köszönőlevél címzettekhez eljuttatása2021.09.07.-2021.12.31.95,1
PM, NAVCsaládi adóvisszatérítéssel kapcsolatos kormányzati tájékoztató levelek küldéséhez forrás biztosítása2022.02.1.-2022.02.08.256,5
PM, MÁKA 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos kormányzati tájékoztató levelek küldéséhez forrás biztosítása2022.02.1.-2022.02.08.443,8
Összesen


11375,7
* Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala. Forrás: kormany.hu